Arató Gergely a fajvédelmet követelő jobbikosról: a DK nem tartja érvényesnek ezen kijelentéseket

2021. augusztus 02. 15:43

A DK politikusa arra nem válaszolt, miért nem kerestek más jelöltet Tóth Péter helyett.

2021. augusztus 02. 15:43
null

Arató Gergelyt, a DK frakcióvezető-helyettesét a Spirit FM Aktuál című műsorában kérdezték Tóth Péter ügyéről. Mint ismert, ő az a szegedi jobbikos, aki korábban azt nyilatkozta például a Pride kapcsán, hogy „a végsőkig harcolunk a liberális söpredék és a genetikai hulladékok ellen”, korábban pedig Facebook-oldalán nyilvánosan követelt fajvédelmet, megszüntette volna Szlovákiát, „bibsizett” és a görög neonáci Arany Hajnal pártot dicsőítette

Arató ennek kapcsán elmondta, hogy az ellenzéki pártok hoztak egy döntést, amelyben elfogadták, hogy a Jobbik „megtagadta a saját múltját”, ezeket a korábbi, súlyos kijelentéseket most nem tartják érvényesnek.

Arra a kérdésre, hogy miért nem találtak másik jelöltet Tóth Péter helyett, akinek a múltjában nincsenek ilyen kijelentések, Arató kitérő választ adott, és azt mondta: szerinte a választók értik azt, hogy fontos a hatpárti együttműködés, és elfogadják azt, hogy ennek az együttműködésnek a Jobbik is része.

Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
khomeini
2021. augusztus 03. 23:48
micsoda vegtelen undorito cinizmus...
adonyi29
2021. augusztus 03. 07:50
Ezzel most sikerül a XX. század nagy gazemberségeit relativizálni... Gondoljunk csak bele, a Cigány vagyok táblás Gyurcsány ehhez asszisztál, hogy visszajusson a hatalomba...
sosringli-babbal
2021. augusztus 02. 23:45
Az a baj, Arató barátom, hogy attól még, hogy most máshogy igyekeznek kommunikálni, valójában ugyanazok a hitvány emberek maradtak, akik korábban zsidólistáztak meg cipőkbe köpködtek. Ha valóban belátták volna a teljes politikai és morális iránytévesztést, a helyes cselekedet a nyilvános bocsánatkérés, a feloszlás és politikából való csendes eltűnés lett volna. Egyik sem történt meg. Így viszont az történt, hogy egy vállalhatatlan eszmét elvtelenül felcseréltek vállalhatan emberek és pártok támogatására. Kettős hitványság.
sosringli-babbal
2021. augusztus 02. 23:33
Jéé! Én még sosem hallottam, hogy a Jobbik nyilvánosan megtagadta volna a múltját. Milyen érdekes, hogy ezt így Arató elvtárstól kell megtudnunk utólag!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!