Nyugalom, nem lesz klímakatasztrófa! – Michael Shellenberger a Mandinernek

Michael Shellenberger (1971) amerikai újságíró, környezetvédelmi gondolkodó, több zöld szervezet, így a Breakthrough Institute és az Environmental Progress alapítója. Öt jelentős, sok vitát kiváltó környezetvédelmi könyvet írt, írásai miatt Green Book-díjat kapott és a Time Magazin a legfontosabb környezetvédelmi aktivisták között tüntette fel. 2018-ban a kaliforniai kormányzóválasztáson a Demokrata Párt egyik kormányzójelölt-jelöltje volt.

Shellenberger alternatív nézeteit sok mainstream környezetvédő szakember bírálja, tabudöntögető téziseit egy új könyvben foglalta össze. Az Apokalipszis soha című mű az MCC Press és a Gingko Kiadó együttműködésében jelent meg magyarul, a könyv bemutatójára a szerző a Klímapolitikai Intézet felkérésére jött Budapestre. Interjúnk. 

***

Klímakatasztrófa kapujában állunk?

Ha ott állnánk, nem így viselkednének az emberek. Még azok az emberek is, akik a világvégéről beszélnek, ugyanúgy folytatják az életvitelüket, nem úgy tűnnek, mintha egy katasztrófára készülődnének. Szerintem ez inkább egy valamiféle vallásos mozgalom, irracionális és ellentmondásos jellegét csak úgy lehet értelmezni, ha egy vallásos jelenségként kezeljük. A glasgow-i klímacsúcs előtt Kína és Ausztrália újra deklarálta, hogy folytatja a szénalapú ipari tevékenységét, és mivel átmenetileg földgázhiány van, egyre több állam tér vissza a szénkitermeléshez.

Mik ennek a „vallásos” mozgalomnak a gyökerei, és mik a motorjai?

Történelmileg ez visszavezethető egészen Jean-Jacques Rousseau-ig és Thomas Malthusig. Az apokaliptikus narratíva mögött egy utópikus rousseau-i elképzelés áll: az élet jobb, ha természetközeli. De ez egy régi aranykori mítosz, még az ipari forradalom előtti korból. Malthus pedig egy kegyetlen élt adott ennek, mondván: a Föld nem képes ennyi embert eltartani, tömegek fognak éhen halni. Az elmúlt húsz évben ez a mozgalom az utópisztikusból egyre inkább apokaliptikussá vált, és a közösségi média megjelenésével egyre agresszívabb propagátor lett.

Az valóban csak egy „vallásos” mítosz lenne, hogy az emberi fogyasztási tendenciák, a környezetszennyező ipari termelési gyakorlatok felgyorsítják a klímaváltozást?

Azért vallásos ez a szemlélet, mert meghatározza például az eredendő bűnt, ami nem más, mint a fosszilis energiaforrások használata. Aztán tabukat állít fel, ilyen számukra például az atomenergia ügye. A nukleáris energia zéró szennyezéssel jár; ha vannak atomerőművek, akkor nincs környezeti apokalipszis.

A tényekről szólva: a klímaváltozás valóság, és az emberi tevékenységek okozzák. De azt nem gondolom, hogy katasztrofális lenne a helyzet.

Michael Shellenberger

Mik a bizonyítékai arra vonatkozóan, hogy az apokalipszis soha nem fog bekövetkezni?

Egy százalékos az átlaghőmérséklet emelkedése az ipari forradalom előtti kor éghajlatához képest, a természeti katasztrófák száma kilencven százalékkal csökkent, húsz százalékkal több élelmiszert termelünk, mint amennyire szükségünk van, és nincs egyetlen komoly tudományos intézmény sem, amely ezen adatokkal ellentétes tendenciát mutatna ki.  

Akkor miért van az, hogy az ENSZ legutóbbi klímaügyi jelentése borús képet fest a közeljövőről, a világszervezet klímaszakértői szinte egyöntetűen azt mondják, hogy sürgős cselekvésre van szükség ahhoz, hogy a katasztrófát az emberiség elkerülje?

Ők a tudományosság igényével mondják, hogy a 0,5 százalékos átlaghőmérséklet-növekedés katasztrofális,

Nő a hőmérséklet, mert élelmiszert és energiát kell előállítani közel 8 milliárd ember számára, és ennek a következménye az üvegházhatást generáló gázok növekvő kibocsátása, és természetesen a globális felmelegedés. De vannak pozitív eredményei is az energiafelhasználásnak: hatékony infrastruktúra, hatékony gátrendszerek, hatékony mezőgazdasági technológiák. Az apokaliptikus nézetrendszer hívei az atomháborús nyelvezet szóhasználatát vették át – egy atomháború valóban katasztrofális lenne. Mivel a kommunizmus bukása után ennek veszélye elhárult, ez a mozgalom egy másik apokalipszist kezdett vizionálni, hogy célt adjanak a küzdelmüknek. Ez egy ateista, szekuláris mozgalom, de mégis egyfajta valláspótlékként működik.

Mik a mozgatórugói ennek a globális környezetvédő mozgalomnak?

Szerintem háromrétűek az indítékaik. Az első gazdasági: a megújuló energiaforrások használata mögött szintén hatalmas üzleti érdekek állnak, cégek, bankok; nem véletlen, hogy a klímacsúcsok állandó célkitűzése a szénalapú energiaforrások korlátozása, a kibocsátási kvótakereskedelem – a bankok leszedik ezen tranzakciókról a saját sápjukat. A második indíték a hatalmi cél: Nyugat-Európa elvesztette globális befolyását, a klímaügyi szabályozás ennek a politikai hatalomnak a részleges visszaszerzését szolgálná. De nézze meg a legutóbbi klímacsúcsot: a kínai és az orosz elnök el sem ment oda – Oroszország nyeregben van enélkül is, Európát ő látja el földgázzal, Kína pedig annyira erős és nagy, hogy nem kell bíbelődnie azzal, hogy egy ENSZ-konferencián megjelenjen. A harmadik indíték pedig vallási: spirituális pótlékot kell adni azoknak az embereknek, akik Istenben már nem hisznek.

Ebben vezető szerepet játszanak a német, akik a holokauszt miatt érzett szégyenben e téren is valami jót akarnak tenni.

Az Apokalipszis soha című könyv a napokban jelent meg magyarul az MCC Press és a Gingko Kiadó együttműködésében (forrás: libri.hu)

Tehát ön nem kérdőjelezi meg, hogy van klímaválság, és azt sem, hogy azt az emberi tevékenységek okozzák. Mennyire súlyos a helyzet? Áradások, hurrikánok, természeti csapások, emelkedő tengerszint, és így tovább...

Ezt csak a tudomány és a pontos statisztika alapján szabad értékelni. Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület, az IPCC által is ellenőrzött adatok szerint

mint évtizedekkel ezelőtt. Tudja az emberiség kezelni az 5 százalékkal erősödő viharokat? Persze, hogy tudja. A viharokban egyre kevesebb ember veszti életét, mert professzionális előrejelzési mechanizmusok vannak. A világ aszályos területein nem látunk drasztikus változást az elmúlt harminc évben, a tudományos prognózis szerint a tengerszint a következő nyolc évtizedben, vagyis 2100-ig fél métert fog emelkedni. Hollandia területének jelentős része 7 méterrel a tengerszint alatt van – ha víz alá kerülnek, az nem a tengerszint-emelkedés miatt lesz, hanem mert már eleve sokszorosan a tengerszint alatt vannak. Az élelmiszer-előállításhoz szükséges energiafelhasználás növeli az átlaghőmérsékletet, de ez elenyésző ahhoz az előnyhöz képest, hogy van bőven élelmiszer a Földön. Az áradásokról: mindig is voltak, de ma sokkal több ember él folyóvizek, tengerpartok mellett, mint korábban, így ma nagyobbnak érezzük az árvizek hatásait.

Az amerikaiak a Katrináról és más nemrég jelentkező hurrikánról azt mondják, hogy ilyet emberemlékezet óta nem tapasztaltak. A német vagy belga hatóságok sem ismertek olyan áradásokat, mint a legutóbbiak... Ezt mivel magyarázza?

Minden európai városban vannak a régi templomok, középületek falain fura jelzések, amelyek egykor történt árvizek vízmagasságait mutatják. Nagyon magasan vannak ezek a jelzések, és ezek több száz évvel ezelőtti árvizeket mutatnak. A hurrikánokról: ezt egyszerűen a tömegamnézia számlájára írom, hiszen adatok vannak arról, hogy ezek a múltban is tapasztalható természeti jelenségek voltak.

A klímaválságot az emberi tevékenységek okozzák – megbeszéltük. De akkor miért nem ért egyet azzal, hogy a megelőzéshez ezen emberi tevékenységek megváltoztatása szükséges? Miért hisz abban, hogy ehelyett elég csak fejleszteni a technológiákat?

Mert

Az ENSZ két százalékban maximálta az átlaghőmérséklet-emelkedést a fenntarthatósághoz, aztán miután néhány évvel ezelőtt világossá vált, hogy 2,5 százalék alatt tudjuk tartani ezt, a világszervezet a megengedett célértéket másfél százalékra csökkentette. Variálnak az értékekkel. A világ bővölködik földgáz-lelőhelyekben, minden földrészen vannak lelőhelyek, ez a földgáz aranykora – a cseppfolyósított gáz kereskedelmével a villamosáram nagy részét úgy tudjuk előállítani, hogy elenyésző szennyezőanyag-kibocsátás történik.

Miért állítja azt, hogy bőven vannak energiaforrás-készletek a világon? A környezetvédők nagy része éppen azért sürgeti a mentalitásunk megváltoztatását, mert ezek a készletek kimerülőben vannak.

Egyrészt azt mondják, hogy kimerülőben vannak a készletek, másrészt azt ajánlják, hogy gigantikus mértékű lítiumot használjunk az elemekhez, vagy rezet a megújuló energiaforrások kiaknázásához. Vasat és betont a nap- és szélenergia-erőművek építéséhez – ötször annyit ezen anyagokból, mintha atomerőműveket építenénk. Tehát akik azt állítják, hogy kimerítjük a készleteinket, még több készletet akarnak használni ahhoz, hogy energiát állítsanak elő. Kőolajból és földgázból is hatalmas készletek vannak a földben, nincs hiány a szénből, sem az urániumból – évszázadokig hasznosítható készletek vannak. De nem is ez a meghatározó, hanem az, hogy

Ha sem az emberi tevékenységnek nem kell változnia, sem a kitermelést nem kell visszafogni, akkor nyilván az ön által ajánlott technológiák lesznek „tisztábbak”.

Ez már nagyban történik körülöttünk. A széndioxid-kibocsátás már elérte a zenitjét, innen már csak csökkenni fog. A technológiai fejlődés azt jelenti, hogy kevesebb fát kell kivágni, kevesen szenet kell felhasználni, kevesebb földterületet kell megművelni, kevesebb állatot kell levágni ahhoz, hogy a korábbiakhoz hasonló mennyiségű terméket állítsunk elő. Így csak akkor használjuk a természetet, ha valóban szükségünk van rá –

Kínát, a jelenlegi legnagyobb szennyezőt is rá lehet majd erre venni?

A kínai ipari termelés lesz nemsokára a világ legtisztább energia-előállítója. A kínaiak 15 éven belül 150 új atomreaktort terveznek építeni, ezzel ők több nukleáris létesítményt húznak fel, mint a világ összes más országa együttvéve az elmúlt 30 évben. Az uránium használata elképesztő mennyiségű egyéb tüzelőanyagot vált ki, és ezzel elképesztő mennyiségű szennyezést előz meg. A kínaiak emellett nagy erőkkel állnak át a hidrogéngáz-termelésre, elektromos árammal működtetett vasútvonalakat építenek ki, így a globális gazdasági növekedés motorjaként

Ezek olcsóbb és hatékonyabb energiaforrások.

Korábban említette a nukleáris energia szükségszerű használatát. A kibocsátás radikális csökkentéséhez ez elkerülhetetlen?

A valóságos fenntarthatósághoz vezető egyedüli biztos út a nukleáris energia. Csak ezzel csökkenthető radikálisan az emberi szennyezés mértéke. Az üvegházhatást erősítő gázok kibocsátását ezzel drámaian le lehetne vágni, ahogy azzal is, hogy néhány évtizeden belül a hústermékeket várhatóan nem az állatok levágásából állítják majd elő, hanem laboratóriumokban. Látható a trend: egyre kevesebb anyag felhasználására lesz szükség, egyre kevesebb természeti erőforrást kell majd igénybe vennünk. A ‘60-as évekbeli környezetvédők egy logikai tévedést vétettek: azt mondták, hogy csökkenteni kell a természeti erőforrások kiaknázását, és így az energiatermelést is. De a tétel helyesen így hangzik: az energiaforrásokat úgy kell használni, hogy azzal egyre kevesebb anyagi erőforrást kelljen használni. Régen erdőket vágtak ki a fűtésre hasznosított fák miatt, ezt később felcserélték a föld mélyéből bányászott szénre, majd a szénalapú tüzelőanyagokat felváltotta a kőolaj és a földgáz.

Ön máshogy ragadja meg a probléma lényegét, mint a környezetvédő mozgalmárok, így a Greenpeace vagy az Extinction Rebellion aktivistái. Őket egyébként veszélyesnek nevezi. Miért? Mit jelen új könyvének alcíme: „a környezeti katasztrófával ijesztgetők mindannyiunknak ártanak”?

Először is, a lányom 16 éves, ezekről az ügyekről természetesen sokat beszéltem már vele, ő érti. De vannak barátai, osztálytársai, akik attól félnek, hogy olyan világ jön, hogy mire felnőnek, már nem lesz érdemes gyereket vállalni.

Én még a legnagyobb ellenségemnek sem kívánom, hogy valami miatt bepánikoljon. A pánik veszélyes, nagy rombolást tud végezni egy ember személyiségében. Ez az első megjegyzésem: a mentális egészség kérdése. A másik az, hogy a klímaváltozás nevében ezek az emberek megpróbálnak elbizonytalanítani afrikai országokat a földgáz kitermelésében. Ez őrültség. Ezeknek az országoknak óriási szükségük van ezekre az energiaforrásokra. A harmadik észrevételem pedig az, hogy ezek a mozgalmak az éghajlatváltozással való riogatással próbálják ellehetetleníteni újabb atomerőművek felépítését. A környezetvédelmi aktivisták zöme az alsóbb társadalmi osztályokból kerül ki, eddig azt tapasztalták, hogy a hangjuk nem hallatszik, így ezen a területen próbálnak kitűnni, a véleményüket artikulálni.

Végül: a Világgazdasági Fórum a globális válságjelenségek (így a klímaváltozás) okán egy Negyedik Ipari Forradalomról beszél, a honlapjukon áll egy mondat, így szól: „erre a forradalomra az lesz jellemző, hogy a technológiák úgy lépnek fúzióra egymással, hogy ezzel elmosódnak majd a fizikai, a digitális és a biológiai szférák közötti határok”. Ön mit lát ebben?

Számomra a Világgazdasági Fórum programjai úgy tűnnek, mintha az új ipari forradalom kifejezése alatt egy ipartalanítási szándék húzódna meg, mintha a technológiáktól azt várnák, hogy véletlenül se tudjanak lendületet adni egy ipari fejlődésnek.

A Fórum tehát azt tanácsolja, hogy forduljunk vissza a primitívebb energiahordozókhoz, amelyekből kevesebb energiát lehet előállítani – ez egy malthusiánus, disztópikus vízió. Ráadásul elzárja a kitörés útját sok szegény afrikai ország elől, akik az energiahordozóik kiaknázása révén próbálnak valamilyen fejlődést elérni. Ha az atomenergiát kizárjuk, és csak a megújuló energiaforrásokra koncentrálunk, akkor képtelenek leszünk egy ipari civilizációt fenntartani.

Fotó: Földházi Árpád