Városrehabilitáció címén Őrsi Gergelyék kormánykritikus civileknek osztogatnak kedvezményeket

2022. július 02. 18:00

Kormánykritikus baloldali civilek, egyesületek kapnak jelentős kedvezményeket önkormányzati ingatlanok bérleti díjából a szocialista vezetésű második kerülettől.

2022. július 02. 18:00
null
Nagy Gábor
Nagy Gábor

Még 2020 végén hívták életre az úgynevezett Margit-negyed kezdeményezést Őrsi Gergelyék, amelynek eredeti célja a Margit körút környékének megújítása, valamint fenntarthatóbbá tétele. Hogy a városrészt, amely tulajdonképpen a Bem rakparttól a Marczibányi térig és a Lukács Gyógyfürdőtől a Csalogány utcáig ér, megtöltsék „társadalmi célú, közösséget szolgáló, civil kezdeményezésekkel, kulturális élettel, kis- és középvállalkozásokkal”olvasható a kommünikében.

A program kidolgozása, koordinálása érdekében felállítottak egy szakmai-politikai testületet, amelyet Berg Dániel momentumos alpolgármester vezet, a döntés-előkészítő grémium tagjai között pedig mások mellett ott találhatjuk Osvárt Andrea színésznőt is, akit a kezdeményezés közösségi fővédnökének kértek fel. Azonban, mint az az elmúlt hónapokban kiderült, a kezdetekkor beharangozott átlátható, konzultatív döntéshozatal helyett ez a testület értesül először a beérkező pályázatokról, igényekről, az önkormányzat gazdasági és tulajdonosi bizottsága már csupán a rostán átesett civilek, egyesületek igényeivel szembesül.

„Szakmai támogatással és a legjobb szándékú kritikával éltünk, ám egyetlen javaslatunkat sem fogadták elmondta korábban lapunknak Gór Csaba II. kerületi Fidesz-frakcióvezető. – Célul tűzték ki a Margit-negyed megújítását, ebben támogattuk is őket, csakhogy a több évtizedes, komoly problémát egy másfél oldalas tanulmánnyal gondolták megugrani.” A momentumos alpolgármester erre később úgy reagált a Telexnek: a döntés-előkészítő testületben helyet kapott egy kormánypárti képviselő, Bíró Zsolt, és javasolhattak egy szakértőt is. Bíró ráadásul a gazdasági és tulajdonosi bizottság elnöke – fűzte hozzá.

– korábban lapunknak II. kerületi Fidesz-frakcióvezető. – A momentumos alpolgármester erre később úgy a : a döntés-előkészítő testületben helyet kapott egy kormánypárti képviselő, , és javasolhattak egy szakértőt is. Bíró ráadásul a gazdasági és tulajdonosi bizottság elnöke – fűzte hozzá.

Így került képbe például a Greenpeace Magyarország Egyesület, amely egy 239 négyzetméteres Margit körúti ingatlant kapott az önkormányzattól, méghozzá igen jelentős kedvezménnyel: a képviselő-testületi ülésen egyébiránt csak másodjára átmenő (első körben visszavont) előterjesztés szerint a Berg által navigált Margit-negyed Döntés-előkészítő és Tanácsadó Testület hatvan százalékos kedvezményt javasolt a Margit körút 28-32. szám alatt található ingatlanra. Mit is jelent ez a számok nyelvén? 630 ezer 500 forint (+ÁFA) helyett 252 ezer forint (+ÁFA) a bérleti díj.

Ennyit kell tehát fizetnie annak a civil szervezetnek, amely egyebek mellett azzal került be legutóbb a hazai hírfolyamba, hogy aktivistáik kivonultak a Kossuth térre, ahol

olajoshordókkal, bannerekkel követelték: a kormány mondjon már nemet az orosz olajra.

„Az orosz olajról való leválás nem lehet alkudozás tárgya, hiszen a véres fosszilisekből finanszírozott háború miatt napról napra nő az emberáldozatok száma Ukrajnában”írták bejegyzésükben. Ezt megelőzően a varsói magyar konzulátus épületére függesztettek ki molinókat. Az egyiken Orbán Viktor magyar kormányfő, a másikon Vlagyimir Putyin orosz elnök látható, ahogy koccintanak, „az energiaforrások a háborút táplálják” felirattal.

A Greenpeace ezt a majd kétszáznegyven négyzetméteres ingatlant egy a hivatallal kötött közfeladat-ellátási szerződés részeként, közérdekű önkormányzati célból kapja meg. Ilyen ügyek lehetnek többek között a helyi közterületek fejlesztése, üzemeltetése; turizmussal kapcsolatos feladatok ellátása; egészségügyi alapellátás; gyermekjóléti szolgáltatások; a helyi közművelődési tevékenység támogatása, a kulturális örökség helyi védelme, vagy mondjuk a nemzetiségi ügyek.

A szervezet egy közösségi tér felállítását, kiállítások és workshopok szervezését vállalta. Ezekben kiemelt szerepet kaphat „az újrahasznosítás, a zöld mozgalom, a környezetvédelem és az önkéntesség népszerűsítése” – olvasható a kontraktusban. A Greenpeace a továbbiakban támogatja „a környezettudatos fiatalokat, a kreatív amatőr alkotókat, tevékeny közösségeket” is, illetve „segíti a helyi társadalom kulturális és környezettudatos kapcsolatrendszerének kialakulását”.

Nem utolsó sorban a szervezet úgy szerezhette meg a helyiséget, hogy arra érkezett korábban egy piaci áron érdeklődő kérelem a fentebb részletezett döntés-előkészítő testület elé, ennek ellenére mégis a Greenpeace kapott zöld lámpát az önkormányzattól.

Őrsiék szerint egyébként nyereséget jelent a kerület, és így az önkormányzat számára, ha a nyertes pályázók kedvezményes díjszabással jutnak hozzá a helyiségekhez, mivel az üresen álló ingatlanok önmagukban is költségeket jelentenek számukra.

Hogy kik vannak még a nyertes pályázók között, arról a későbbiekben fogunk beszámolni. Folytatjuk!

Nyitókép: Facebook

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vor1234
2022. július 04. 12:15
1
vor1234
2022. július 04. 12:15
1
kortárs
2022. július 02. 22:50
Ahol a baloldal nyer, onnan a magyarok kiszorulnak.
nyugalom
2022. július 02. 21:57
Gyöngyösi et őket is listázza?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!