Bekérette a külügy Észtország budapesti nagykövetét

2022. augusztus 16. 20:27

Magyarországot bíráló észt politikusi nyilatkozatok miatt bekérették a Külgazdasági és Külügyminisztériumba (KKM) Észtország budapesti nagykövetét.

2022. augusztus 16. 20:27
null

Menczer Tamás, a külügyi tárca kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára közölte, az észt nagykövetet tájékoztatta a háborúval kapcsolatos magyar álláspontról, és elfogadhatatlannak nevezte a Magyarországot és a magyar kormányt szerinte alaptalanul, hazug módon bíráló nyilatkozatokat.

Az, hogy milyen kijelentések hangoztak el észt részről, amire a magyar reakció született, egyelőre nem ismeretes, lapunk forrásokat keres hozzá.

Menczer Tamás jelezte, a háborúval kapcsolatos magyar álláspont középpontjában a béke van. Kijelentette, hogy a béke az egyetlen megoldás a fizikai fenyegetettségre, a gazdasági kihívásokra, a gazdasági- és energiaválság megoldására is. Menczer Tamás arról is tájékoztatta az észt nagykövetet, hogy Magyarország jelenleg történetének legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre Ukrajnával kapcsolatban. Ismertette: már mintegy egymillió menekültet fogadott be Magyarország, közülük azoknak, akik itt maradnak, segítenek munkát találni, a gyerekeket beiskolázni.

A magyar kormány kész egy kórházat és egy iskolát újjáépíteni Ukrajnában, és folyamatosan humanitárius segélyeket szállítanak az országba”

– szögezte le. 

Menczer Tamás kijelentette, Magyarország Ukrajna mellett áll, támogatja Ukrajna területi szuverenitását és integritását. Hozzátette: furcsának tartja a bírálatot egy olyan ország politikusaitól, amelynek légterét magyar katonák és magyar repülőgépek is védik, hiszen Magyarország már sokadik alkalommal vesz részt Észtország légterének védelmében.

Jelenleg négy Gripen repülőgéppel és ötven katonával teljesít a Magyar Honvédség szolgálatot, tehát magyar katonák dolgoznak Észtország biztonságáért. Nem alaptalan és hazug bírálatokat várunk cserébe"

– zárta.

(MTI / Mandiner)

Nyitókép: Timo Anis/AFP

Összesen 275 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
yndi
2022. augusztus 17. 14:54
"Az, hogy milyen kijelentések hangoztak el észt részről, amire a magyar reakció született, egyelőre nem ismeretes, lapunk forrásokat keres hozzá." :-DDD Nem tudjuk, mit mondtak, de nagyon csúnya volt, az biztos! :-DDD
Jason Bourne
2022. augusztus 17. 12:54
"A magyar kormány kész egy kórházat és egy iskolát újjáépíteni Ukrajnában, és folyamatosan humanitárius segélyeket szállítanak az országba" Annak is biztos eltűnik a 70 %-a, mint a fegyvereknek.
Innogreen23
2022. augusztus 17. 12:50
Gratulálok minden hozzászólónak. A cikk leszögezte, hogy nincs információ az Észt hablatyolásról. De már mindenki mocskoskodik, hőbörög. Nem kéne megvárni míg kiderül hogy mit mondtak? Csak kérdezem? Esetleg mindenki okosabb maradt volna.
madar299
2022. augusztus 17. 12:39
Beálltak a sorba, elismerést + pénzt várnak . Ez az a jelenség mikor az elefánt és a bolha mennek át a hídon, mondja a bolha ne lépjünk egyszerre mert még leszakad a híd .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!