Az Arab-tenger kalózai

Kalóznak lenni nem egyszerű foglalkozás, erre Eric Cartman is rájöhetett, amikor a South Park szomáliai kalózokról szóló epizódjában amerikai mesterlövészek egyenként lőtték ki mellőle a legénységét. A Stevenson-féle kalózromantika ugyan tovább él olyan filmekben, mint a Karib-tenger kalózai, a modern kalózok élete azonban - mint ez a South Parkból is kiderül - ennél sokkal prózaibb. Ugyan Cartman tengerészei nem úszták meg az ellencsapást, mégsem tűnik úgy, hogy a nemzetközi erők a közeljövőben véget tudnának vetni a szomáliai kalóztámadásoknak.

Akiket még Etiópia is le tud nyomni

Szomália területe Magyarországénak csaknem hétszerese, lakója pedig egymillióval kevesebb. Az ország szegény, az állam romokban, így nem csoda, hogy a 2009-es Failed State díjat ők érdemelték ki, paraszthajszállal verve a Robert Mugabe vezette Zimbabwét. Az országot közel húsz éve polgárháború dúlja, egészen Sziad Barre diktátor 1991-es elzavarása óta. Barre egyébként a függetlenedett Szomália viszonylag demokratikus, de természetesen korrupt rezsimét borította meg puccsal, aztán marxista jellegű személyi kultusszal kicsicsázott rendszert vezetett be, ahogy ez akkoriban, a hatvanas-hetvenes évek környékén a harmadik világban divatos volt. Aztán meccselt egyet Etiópiával, hogy létrehozza Nagy-Szomáliát, de amikor rájöhetett, hogy a Szovjetunió és Kuba által támogatott második legnagyobb afrikai hadsereget felfegyverzett lakossággal megtámadni marhaság volt, már borult a mutatvány. Barre aztán az amerikaiakkal kezelt, cserében levitézlett fegyvereket kapott tőlük, de a hidegháború végeztével a zúgolódó helyi hadurak koalíciója elzavarta.

Azóta Szomália senkit sem érdekel. Barre bukásával kiderült, hogy mégiscsak a klánok, és nem az állam bír létjogosultsággal az országban, mert azóta folyamatos a polgárháború. Szomália gyakorlatilag három részre szakadt, északon szuverén államként működik Szomáliföld, az északkeleti részén Puntföld, a déli területeken pedig a sokatmondó nevű Átmeneti Szövetségi Kormány uralkodik, amelynek úgy kellett elfoglalnia fővárost.

Egy időben játszottak még az iszlamisták is, akiket etióp segítséggel megruháztak (rossz ötlet volt dzsihádot hirdetni az északi szomszéd ellen), de azóta is politikai tényezők. Egészen sokszínűek, az őrültektől a viszonylag mérsékeltekig minden elmeállapot képviselteti magát soraikban, a tálib jellegű arcoktól a wahabbitákon át az iszlám dzsihádosokig. A mérsékeltnek számító jelenlegi elnök, Sarif Sejk Ahmed is a soraikból kerül ki.

Mi folyik Szomáliában?

Szomáliában egy ENSZ-rendelet értelmében teljes fegyverembargó van, amit természetesen senki nem tart be. Különben a kalózok kezében sem virítanának AKM géppisztolyok, RPG-k, félautomata pisztolyok és kézigránátok - ezeket Jemenből, vagy a fővárosból szerzik be. A permanens polgárháborúnak köszönhetően Szomáliának kisebb gondja is nagyobb volt tengerpartjainak védelménél, ezért fenékhálóval - ami gyakorlatilag a tengeri tarvágásnak felel meg - baráti hajók lehalászták a part menti vizeket. Később mindenféle hulladékkal borogatták tele a tengert, többek között nukleáris szeméttel is, amit az Afrika Szarvát telibekapó a 2004-es cunami szerencsésen felkavart. Mindez persze nem jöhetett volna létre a korrupt politikusok és hivatalnokok nélkül, akik némi pénz ellenében hajlandóak voltak asszisztálni a szemétteleppé váláshoz.

Az országban nincsenek ásványkincsek, amik a fejlett országokat érdekelnék, az ipart hazavágta az elmúlt két évtized, a mezőgazdaság pedig nagyrészt kimerül a pásztorkodásban. De legalább ez az ország a világ legnagyobb tevetenyésztője. A pénzügyeket a kormányzat nélkül oldják meg, a turisták pedig érezhetően csekély vágyat éreznek arra, hogy egy sivatagban rabolják el őket fegyveresen, ha már a látnivalók sem túl számosak.

Yo-ho!

Szomália az utóbbi években, kilépve a Sólyom végveszélyben című akciófilm érdektelen díszletéből új védjegyre tett szert, nevezetesen a kalózokra. Mit tehet az egyszeri huszonéves fiú, aki nem szeretne éhezni, gyárban viszont nem dolgozhat, mert nincs, drogokkal sem kereskedhet, mert senkinek nem lehet eladni, kecskékért vagy tevékért fosztogatni pedig teljesen béna dolog? Csekély karrierlehetőségeit mérlegre téve a partmenti fiatal kalóznak áll, ahol szexi fegyverek, kalandok, hasis és alkohol és pénz, pénz, pénz várja. Egy országban, ahol a bűnözés, lévén a hatóságok gyengék, meglehetősen relatív fogalom, erkölcsi kérdéseken sem kell tépelődnie, csak várni a helikopterről ledobált nokiásdobozokat, bevárni a túszokért jövő dingit.

Sok munka nélkül maradt halász kapott rá a kalózkodásra, a lehalászást és a szemetelést sokszor ürügyként lobogtatva a nyugatiak arcába. Akadnak még köztük volt milicisták, akik rájöttek, hogy ahelyett, hogy a haduraikért lelövetnék magukat, pénzt is kereshetnek. Aztán vannak még olyan geekek, akik a technikai apparátust tudják kezelni. A panaszok ellenére a nemzetközi erők csaknem tehetetlenek, óriási területet kellene rendszeresen átfésülniük. A hajókra nem nyitnak tüzet a túszok miatt, a kalózokra pedig mindenféle jogi aggályok miatt.

A Dzsibutiba telepített Combined Task Force 150 nemzetközi antiterrorista tengerészeti erők rombolói és fregattjai képtelenek megbirkózni a számos kis csapatba szerveződött, gyors mozgású kishajókkal rendelkező kalózokkal, akik a váltságdíjakat GPS-be, meg mindenféle olyan kütyübe fektetik be, amivel meg tudnak lógni a lomhább vadászok elől. Szomália telefonhálózata nem véletlenül tartozik a legfejlettebbek közé Afrikában.

Kincses szigetek

A kalózok először egy csónaknyi emberrel megszállják a hajókat, majd felmásznak rájuk mintegy ötvenen, a csapat másik fele pedig a parton várakozik készenlétben. A motorcsónakokat és dingiket egyébként egy lőszerrel, élelmiszerrel megrakott anyahajó mellől indítják. Több száz kilométer távolságban képesek lecsapni: nemrég néhány elszemtelenedett kalóz a szomáliai partoktól 1800 kilométerre kapcsolt le egy török hajót az Indiai-óceánon, egy másik csapat pedig egy norvégot Madagaszkár közelében. 2007 óta, amióta fellendült az ipar, a kalózok rájöttek, hogy nem a szomáliai partok mentén kell bandázni, hanem északra, az Adeni-öbölben, az évente itt áthaladó 22000 hajó közül csak horogra akad néhány. Az erős nemzetközi jelenlét miatt mostanában Szomália szandokánjai az Indiai-óceánon is kalandoznak. Mielőtt elkapnák őket, a cuccaikat a vízbe dobálják, ártatlanul halászembernek próbálnak tűnni, a parton aztán úgyis kifaszolják nekik a GPS-t, meg a gránátvetőt megint. Van miből.

A legismertebb kalóztanya Eyl, ahol a kalózok nyakkendős tárgyaló ügynökei laptoppal hesszelnek, partjai közelében a még ki nem váltott hajók ringatóznak. Ide hozták 2008-ban a rekordméretű lopásnak számító háromszázharminc méteres tankert is (lásd a képet), gyomrában Szaúd-Arábia hatórányi olajkészletével. Amikor ellopták, feljebb ment az olaj világpiaci ára. Eyl éttermei várják a tisztelt túszokat, ahol rendes kaját szolgálnak fel, és egyébként is igyekeznek rendesen bánni velük, ha már egyszer nagy összegű váltságdíjat szeretnének nagy mennyiségű ólom helyett.

Néha azonban összezördülnek a kedélyes kalózok: tavaly nyáron balhé robbant ki Haradheere-ben, egy másik koszos faluból lett kalózközpontban. Az éjszakai lövöldözésekben 17-en meghaltak és 30-an megsebesültek. A lövöldözés reggelre annyira felerősödött, hogy a lakosok menekülni kezdtek. A háború egyébként a földtulajdon, illetve egy leány megerőszakolása miatt robbant ki.

Tavaly év végén egyébként - készülve az idei szezonra - Harardhere-ben non-stop tőzsdét nyitottak. Be lehet szállni fegyverrel, pénzzel, cuccokkal. Kezdetben 15 vállalattal indult, decemberben 72 már céget tömörített, ezek közül 10 sikeresen akciózott hajók ellen. Az egyik magánbefektető elmondása szerint 75 000 dollárt keresett 38 nap alatt, amióta az egyik vállalat tulajdonosa lett. A puntföldi kormányzat nem bántja őket: egyrészt megfelelő ereje sincs, de valószínűleg ha lenne sem vetné be, amennyiben más, barátságosabb konfliktuskezelési technikák is rendelkezésre állnak. Márpedig amíg a szárazföldi patkányok nem intézkednek, a tengeren szabad a vásár.