Elérte a román parlamentet a hokibotrány

2011. december 20. 13:14

Ioan Holdiş kormánypárti képviselő olyan törvénytervezetet nyújtana be, amely szerint megvonnák a román mellett magyar állampolgársággal is rendelkező lakosok szavazati jogát a romániai választásokon.

2011. december 20. 13:14

A demokrata-liberális Ioan Holdiş olyan törvénytervezetet nyújtana be, amely szerint megvonnák a román mellett magyar állampolgársággal is rendelkező lakosok szavazati jogát a romániai választásokon. A kormánypárti parlamenti képviselő tervei szerint a kettős állampolgárok csak az európai parlamenti választásokon élhetnének szavazati jogukkal Romániában.

December elsején, Románia nemzeti ünnepén a román U16-os válogatott magyar tagjai vizes törülközővel verték meg a csapat egyetlen román játékosát, mert azt mondta a többieknek, hogy beszéljenek románul. A bulvárlapok megírták, hogy a román válogatott tagjai a román himnusz alatt hallgattak, a magyart és a székelyt viszont teli torokból énekelték.

A hírre felháborodva nyilatkozott többek között Corneliu Vadim Tudor politikus, Selymes Tibor egykori román válogatott futballista, valamint Ilie Năstase volt teniszező is, aki szerint ha ez így megy tovább, a románok azt is tétlenül nézik végig, hogy a magyarok kitűzik a magyar zászlót a bukaresti diadalívre. A jégkorongszövetség közleménye szerint a bukaresti sajtó valótlanságokat állít, mivel román válogatott játékosai példásan küzdöttek, és nyertek a magyarok ellen.

Összesen 91 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zokni
2011. december 21. 08:45
A történet remek. Gondolom a hoki-csapat ostobasága, meg a magyar-ellenes hangulat is a Fidesz, "kultúrált" szomszéd-politikájának köszönhető. Melynek célja, hogy minél többet ártsanak az ottani magyaroknak, csakhogy az ITTENI pozíciójukat erősítsék...
Vizigót
2011. december 20. 22:17
A politikai hisztizést leszarom, és csupán annyit jegyzek meg, az ún. román jégkorong hatalmas szarban lenne a székely hokisok nélkül.
diotoro10
2011. december 20. 16:19
Itt a román válogatott kerete: kapusok: Adrian Catrinoi (Steaua Rangers), Fülöp Rajmond (Corona Fenestela Brassó) védőjátékosok: Góga Attila, Kósa Endre, Flinta Botond, Molnár Szabolcs, Nagy István, Papp Szabolcs (HSC Csíkszereda), Nagy Csaba (Corona Fenestela Brassó), Jevgenyij Piszarenko (Steaua Rangers) csatárok: Becze Tihamér, Bíró Ottó, Mihály Ede, Moldován Ervin, Molnár Zsolt, Petrás Tivadar, Péter Levente, Szőcs Szabolcs, Virág Csanád (HSC Csíkszereda), Antal Zsombor, Basilidesz Tibor, Bálint Zsolt, Imecs Attila, Péter Róbert, Zsók Levente (Corona Fenestela Brassó) No comment...Miért is kellene román himnuszt énekelni? Egyébként ha elveszik az állampolgárságot a magyaroktól, akkor fuccs a miniszterelnök helyettesi meg miniszteri székeknek... Összezár az antant minden oldalról, a történelem ismétli önmagát...
kispufi
2011. december 20. 15:13
gyerekek, senkinek nem szúrt szemet vadim-tudor és nastase között selymes neve? mert nekek nagyon. ő vajon mit nyilatkozott? komoly fenntartásaim vannak, mióta egyszer esélyesnek tűnt egy nb1-es kispadra, de ő eleresztett inkább egy dehonesztáló nyilatkozatot. most hová állt, s hogyan?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!