Arab keresztény, nem izraeli a Mohamed-ellenes film producere

2012. szeptember 14. 08:33

Nem Sam Bacile, hanem Abenob Nakoula Basseley lehet az igazi neve annak a producernek, akinek iszlámellenes filmje súlyos zavargásokat váltott ki több közel-keleti országban – jelentette csütörtökön a CNN hírtelevízió az amerikai színészek céhének dokumentumaira hivatkozva. Az FBI eközben nyomozást indított a filmre reagáló szélsőségesek által meggyilkolt líbiai amerikai diplomaták ügyében.

2012. szeptember 14. 08:33

Az FBI Nakoula Basseley Nakoula néven tartja számon a producert, akit 2009-ben banki csalások miatt elítéltek. Az FBI felsorolása szerint a férfi az utóbbi évek során számos álnevet használt. Basseley a film elkészítésében részt vett stáb tagjai szerint nem zsidó vallású – ahogy az a médiában elterjedt –, hanem kopt keresztény.

A férfit azóta rendőri védelem alá helyezték. A Los Angeles-i rendőrség által Nakoulának nevezett rendező korábban többször is összeütközésbe került a törvénnyel. 1991-ben kisebb vétségek ellen indult eljárás ellene, 1997-ben pedig egy év szabadságvesztésre ítélték metamfetamin előállítása miatt.

A CNN megszólaltatott egy, a Mohamed-filmben szereplő színésznőt, Cindy Garciát, aki elmondta, hogy a szereplőgárdát és a technikai személyzetet félrevezették, mert azt mondták nekik, hogy a film címe Desert Warrior (Sivatagi harcos) lesz, és a forgatókönyvben a valójában Mohamedet megtestesítő karakter még George néven szerepelt. Többen azt állították, hogy a szövegüket, amelyben eredetileg nem szerepeltek az iszlámra való utalások, a forgatás közben drasztikusan átírták.

Ugyanakkor az FBI nyomozást indított a líbiai Bengáziban az Egyesült Államok konzulátusa elleni támadásban meggyilkolt négy amerikai ügyében – jelentette be Dohában Eric Holder amerikai igazságügyi miniszter.

Holder – aki a több arab országot keres fel – a katari fővárosban nyilatkozva kijelentette: az Egyesült Államok elkötelezett abban, hogy Chris Stevens nagykövet és a másik három amerikai állampolgár haláláért – Líbiával együttműködve – igazságot szolgáltassanak.

Az FBI emberei Líbiában gyűjtenek bizonyítékokat az incidenssel kapcsolatban.

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gregorius
2012. szeptember 14. 23:12
Az egyházuk 600 évvel fiatalabb, mint a mienk, részben erre vezethető vissza a vandalizmusba hajló, brutális reakciójuk. A késő középkorban nálunk is évtizedekig harcoltak felégetve mindent, egymással keresztény fejedelemségek vallási okokból. Bizonyos szempontból közölük többen is ma még ott tartanak, ahol mi voltunk akkor. Az érdekes igazából az, hogy kinek állt érdekében egy olyan film pénzelése és elkészítése, amire a válaszreakció -Salman Rushdie fatvája után- könnyen megjósolható volt.
Ouroboros
2012. szeptember 14. 13:39
Számít?
felfújta a szél
2012. szeptember 14. 13:14
A film producerét Steve Kleinnek hívják, ez a Baszki csak valami megszállott zombi. Éppúgy felhasználták a saját céljaik érdekében, mint a kis Busht vagy a terveik szerint majd Romneyt
polnemkor
2012. szeptember 14. 13:10
Arab, keresztény aki természetesen (milyen is legyen egy arab, aki ráadásul még kersztény is?) sikkasztó. Ez jól kifundálták.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!