Moszkva nem kér az USA szankcióiból

2014. március 04. 21:20

Moszkvában bejelentették, ha az USA gazdasági szankciókat vezet be Oroszországgal szemben, akkor arra válaszolni fognak. Szerintük a szankcionálás értelmetlen, és súlyos károkat okozna. Szavaiknak nyomatékot is adtak az oroszok: interkontinentális ballisztikus rakétát teszteltek Kazahsztánban.

2014. március 04. 21:20

Moszkva figyelmeztette az Egyesült Államokat: ha büntetőintézkedéseket foganatosít Oroszország ellen, válaszra számíthat – ezt kedden közölte az orosz külügyminisztérium szóvivője. A tárca honlapján olvasható közlemény szerint az utóbbi napokban Washingtonban elhangzott, hogy az Oroszországnak címzett „fenyegetések” nem csak az elemi történelmi ismeretek hiányára utalnak, hanem arra is, hogy az amerikai politikusok és állami szereplők nem érzékelik a XXI. századi többpólusú, változó világ realitásait. 

Moszkva szerint Washington minden esetben reflexszerűen a „szankciós furkósbotot” ragadja meg, ha valami nem illik bele az „elmaradott amerikai sémába”. A külügyi közlés emlékeztet: Moszkva krími katonai beavatkozása miatt az Egyesült Államokban „komoly következményeket” helyeztek kilátásba, így például a katonai együttműködés befagyasztását és a gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok új kereteiről folyó tárgyalások felfüggesztését. Az orosz külügyminisztérium szerint a büntetőintézkedések az Egyesült Államoknak is kárt okoznának, és „nem illeszkednek a kulturált államközi kapcsolatokba”. Emellett nem is járnak kellő eredménnyel. "Viszont muszáj lesz válaszolni rájuk, és nem feltétlenül ugyanolyan mértékű lépésekkel" - olvasható a moszkvai közleményben.

Washington azt fontolgatja, hogy már a héten gazdasági szankciókkal bünteti Oroszországot. Ed Royce, az amerikai képviselőház külügyi bizottságának elnöke szerint Európának és az Egyesült Államoknak közösen kellene fellépnie az orosz tőzsde, a rubel árfolyama és az orosz gazdaság ellen. Időközben a Kreml sajtószolgálata közölte, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfő telefonon vitatta meg Recep Tayyip Erdogan török kormányfővel (ez utóbbi kezdeményezésére) az ukrajnai helyzetet. Érintették a Krím félszigeten történteket is. Putyin és Erdogan kifejezte meggyőződését, hogy a Majdan (a kijevi főtér, az ukrajnai ellenzéki tüntetések helyszíne) radikális és szélsőséges erői agresszív cselekményeinek ellenére a Krímben sikerül biztosítani a nemzetiségek és vallások közötti békét és nyugalmat – olvasható az orosz államfő sajtószolgálatának tájékoztatójában.

Eközben az orosz védelmi tárca bejelentette, hogy egy Topol interkontinentális ballisztikus rakétával újabb kísérletet hajtottak végre. Az RSZ-12M „Topol” (Nyárfa) rakétát az asztraháni területen lévő Kapusztyin Jar lőtérről indították kedden este, helyi idő szerint 22.10-kor a Kazahsztánban, a Szari-Sagan lőtéren lévő célpont felé. A rakéta gyakorló töltete az előre megadott pontossággal küzdötte le a kazahsztáni célpontot. A kísérlet célja a sajtóközlemény szerint a robbanó töltetek továbbfejlesztése volt. 

Az RSZ-12M Topol típusú rakéták alkotják az orosz hadászati rakétacsapatok gerincét, csaknem felét. Nagyon jelentős a túlélési képességük, mivel mobil indítóállásuk van, jól álcázhatóak, az indításukat rendkívül gyorsan elő lehet készíteni, és nagyon jó a manőverezési képességük. A csaknem 45 tonnás, 21,5 méter hosszú és 1,8 méter átmérőjű rakéta egy töltetet juttat célba másodpercenként hét kilométeres sebességgel, hatótávolsága 10 500 kilométer.

A magyar külügyminiszter, Martonyi János arról beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában, hogy csökkent a veszélye annak, hogy tovább éleződik a helyzet Ukrajnában. Szerinte a válság megoldása csak tárgyalásos úton elfogadható. Martonyi elmondta: bár az orosz nagykövet bekéretésétől az orosz politika nem változik, de egy ilyen lépés alkalmas arra, hogy Magyarország jelezze aggodalmait, ismertesse álláspontját, és megkérdezze a diplomatát, hogyan látja a helyzetet. Ez volt a célja annak, hogy kedden a Külügyminisztériumba kérették az orosz nagykövetet. Ez szokásos diplomáciai rutinlépés, amelyet sok más ország megtett, mert szinte az egész világ nagy aggodalommal és szorongással figyeli az ukrajnai eseményeket. Martonyi János kijelentette: a visegrádi csoport és az Európai Unió egységesen legitimnek tekinti a jelenlegi ukrán kormányt és parlamentet. Magyarországnak az a legfontosabb, hogy az ukrajnai magyarság biztonságban legyen – jegyezte meg. Martonyi a rádió interjú idején még nem tudhatta, hogy Oroszország rakétával kísérletezik.

Frissítés:

A Reuters információ szerint Vlagyimir Putyin rajta van azon a 278 fős listán, akik Nobel-békedíjat kaphatnak. Erre a listára 47 szervezet jelölhet, ebből fogja a Nobel-bizottság kiválasztani, ki kaphatja meg a díjat.

Összesen 150 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pedroamigo
2014. március 05. 11:39
Nocsak, a zsebre érzékeny elvtársak aggódnak...
Wazze
2014. március 05. 09:54
Meg nem is érdekli...
balbako_
2014. március 05. 06:35
Obama akkora seggfejekkel vette körül magát, hogy észbontó!
Kárpáti Zoltán
2014. március 05. 00:28
De a legjobb az lenne számunkra, ha az alkalmatlan külügyminisztereket elzavarnák.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!