A bajor CSU csak azokat a migránsokat engedné be, akik igazolják magukat

2015. december 30. 17:51

Csak érvényes, a személyazonosság megállapítására alkalmas okmányokkal engedné be Németországba a migránsokat a CSU. A bajor Keresztényszociális Unió szerint nem kifogás, hogy háborús körülmények között nem tudott valaki iratokat beszerezni a hazájában, mert útközben számos országban kiválthattak volna ideiglenes okmányokat.

2015. december 30. 17:51

Csak a személyazonosság igazolására alkalmas, érvényes okmánnyal rendelkező menedékkérőket engedné be Németországba a Keresztényszociális Unió (CSU), az Angela Merkel vezette jobboldali kormányzó Kereszténydemokrata Unió (CDU) bajor testvérpártja. A CSU szerdán nyilvánosságra került elképzelése szerint a jogállamisághoz az is hozzátartozik, hogy az ország határán csak olyan ember kelhet át, aki tudja igazolni magát.

Az pedig nem lehet kifogás a belépésre jelentkező személyektől, hogy a hazájukban uralkodó állapotok miatt nem tudtak iratokat kiváltani, vagy menekülés közben elvesztek a papírok, hiszen „ideiglenes iratokat a Németországgal szomszédos biztonságos országokban is be lehet szerezni”, ezért meg kell tagadni a belépést mindenkitől, aki iratok nélkül érkezik - idézett a Passauer Neue Presse című lap a párt álláspontját összefoglaló dokumentumból, amelyet a CSU-s parlamenti képviselőcsoportjának hagyományos évnyitó tanácskozásán véglegesítenek majd.

A január 6-án kezdődő értekezlet napirendjére vett határozati javaslat szerint a papírok szándékos megsemmisítése vagy elhagyása és a hamis személyazonossági adatok közlése gyakran ellehetetleníti a menekültügyi eljárást, és ezt „jogállamunk nem fogadhatja el többé, ha tartósan jogállam akar maradni”. A dokumentumban az is szerepel, hogy a menekülthullám ugyan csillapodott, de a menedékkérők számának „tartós csökkentése és korlátozása” még nem valósult meg, pedig csak ennek révén lehet megfelelni a „biztonság és az emberséges befogadás igényének”. 

Rendőrségi becslések szerint a Németországba belépő menedékkérők 70-75 százaléka nem rendelkezik papírokkal, a CSU javaslatának megvalósítása így azt jelentené, hogy 100 menedékkérőből legfeljebb 30-at engednének be az országba. A CDU részéről szerdán senki nem jelezte, hogy támogatnák a testvérpárt felvetését. Armin Laschet, a CDU egyik alelnöke a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádiónak nyilatkozva közvetve elutasította azt. Rámutatott, hogy  a CDU decemberi kongresszusán a menekültpolitikáról elfogadott határozatban nem szerepel, hogy bárkit is visszafordítanának a határon, és azt mondta, szerinte a testvérpártok egyetértenek abban, hogy mindenkinek jogában áll menedékjogi kérelmet benyújtani, és elvárni a német államtól a kérelem elbírálását.

A CSU-s Gerda Hasselfeldt ugyanakkor a Passauer Neue Presse-nek elmondta: az okmányok nélküli beutazás már most is büntetendő, tehát tulajdonképpen azt szeretné a CSU, hogy alkalmazzák is a meglévő szabályokat.

A CDU/CSU pártszövetséggel koalícióban kormányzó szociáldemokraták (SPD) élesen bírálták a bajor koalíciós társ felvetését és kiálltak amellett, hogy a papírok nélkül érkező menedékkérők esetében is le kell folytatni a menekültügyi eljárást. A CSU szinte naponta áll elő új követelésekkel, amivel bizonytalanságot kelt,  ez pedig „nem felelős magatartás, és csak a menekültekkel szembeni ellenérzéseket erősíti” – mondta Katarina Barley, az SPD főtitkára. 

A CSU-s képviselők csoportja negyvenedik alkalommal tart évnyitó értekezletet, amelyen most először a testvérpárt CDU elnöke, Angela Merkel kancellár is részt vesz majd. A tanácskozás kiemelt témája lesz a migránskrízis.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2015. december 31. 10:39
"A bajor CSU csak azokat a migránsokat engedné be, akik igazolják magukat" Világos (miért kéne előnyben részesíteni azokat, akik eldugják/eldobják az irataikat...?!), de nem éppen ezért baszogatták Magyarországot..., hogy hogy merészeli "kizárni" a magukat nem igazolókat...?!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!