Az amerikaiak túlnyomó többsége nem hallott az alt-rightról

2016. december 13. 16:21

Az amerikaiaknak csak a 17 százaléka hallott sokat az utóbbi hetekben Donald Trump megválasztása kapcsán a hírekbe egyre gyakrabban bekerülő alt-right mozgalomról, 28 százalékuk alig hallott róla valamit, 54 százalékuk pedig semmit – derül ki a Pew Research Center kutatásából. Érdekes, hogy a demokrata szavazók inkább tudnak az alt-rightról, mint a republikánusok, és a magasabb végzettségűek között is többen vannak, akik hallottak róla, mint az alacsonyabb végzettségűek. Nem meglepő, hogy a demokraták hajlamosabbak rasszistának tartani a mozgalmat, mint a republikánusok.

2016. december 13. 16:21

Az előző hetekben bekerült a köztudatba az amerikai alt-right mozgalom, azaz az Alternative Right, amelynek pontos megnevezésével és definíciójával még küzdenek a médiumok, ugyanakkor a Donald Trumpot elnökké választó társadalmi rétegek egyik fontos mozgalmaként nevezték azt meg (így tett az Index is).

Az egyik legnagyobb amerikai közvélemény-kutató intézet, a Pew Research Center szerint ugyanakkor az amerikaiak 54 százaléka egyáltalán nem hallott az alt-rightról, 28 százaléka pedig alig hallott róla valamit. Csak 17 százalék nyilatkozott úgy, hogy „sokat” hallott az alt-rightról.

A republikánus szavazóknak csak a 40 százaléka tudta, hogy az alt-right, míg a demokraták esetében a liberálisabb demokrata szavazók 66 százaléka, míg a konzervatívabb demokratáknak csak a 39 százaléka ismerte a mozgalmat.

Azoknak, akik hallottak az alt-rightról, csak a 34 százaléka kapcsolja össze azt a „fehér felsőbbrendűség” vagy „fehér nacionalizmus” tanával. 14 százalékuk válaszolta azt, hogy a mozgalom eszmevilága „rasszista” és „előítéletes”, míg 12 százaléka szerint „jobboldali mozgalom”-ról van szó. (Ez a kérdés nyitott kérdés volt.) 

Ugyanakkor egyértelmű a pártpreferenciák szerinti megoszlás az alt-righthoz való viszonyulásban. A demokrata szavazók 47 százaléka, míg a republikánus szavazóknak csak a 17 százaléka tartja úgy, hogy a mozgalom a „fehér felsőbbrendűség” tanát vallja. A demokraták úgyszintén nagyobb százalékban kötik össze a mozgalmat a rasszizmussal és előítélettel (demokraták: 18 százalék; republikánusok: 10 százalék). A republikánusok viszont hajlamosabbak pusztán „konzervatív mozgalom”-ként leírni az alt-rightot (republikánusok: 8 százalék, demokraták: 1 százalék alatt). 

Képzettség szerinti különbségeket is megállapított a Pew: a posztgraduális képzettséggel rendelkezők 76 százaléka állítása szerint sokat hallott az alt-rightról, míg 39 százalékuk csak „keveset”. A főiskolai végzettséggel rendelkezőknek a 61 százaléka hallott legalább keveset a mozgalomról, viszont akinek nincs főiskolai végzettsége, de járt főiskolára, azoknak már csak a 42 százaléka hallott róla, a maximum középiskolai végzettséggel rendelkezőknek pedig csak a 34 százaléka – írja a Pew Research Center.

 

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2016. december 13. 23:00
Az alt-right az az alt Gr más néven, ami ott van a szóköz és a windows gomb között.
o _ A
2016. december 13. 20:27
"Nem meglepő, hogy a demokraták hajlamosabbak rasszistának tartani a mozgalmat, mint a republikánusok." Aki kétségbe vonja, hogy rasszisták, eléggé retardált. Mit gondol az ilyen. Hogy vallási alapon utálják pl a zsidókat? Mert akkor magyarázza már meg, hogy a (((visszhangok))) miért kerülnek oly sokszor szekuláris/ateista zsidók nevei köre is? Nyilvánvalóan rasszista / faji alapú gyűlöletről van szó. Elég egy pillantást vetni az alt-right alredditre.
röviden
2016. december 13. 18:02
A helyi rettegde már mindent tud róla. A többiek semmit, vagy csak csínján. Miért nem vagyok meglepve?
krakken96
2016. december 13. 17:28
az amerikai és a nyugat IQ szintjét mutatja ez a választás.mindkét oldal hülyetúltelitettségben szenved.azért örülök Trumpnak. egy ősi kinai mondás szerint a legszebb öröm a káröröm.ez a TV és internet kora amikor az emberek elfelejtettek gondolkodni és még egy bohócból is lehet elnök:)))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!