Robotkarmester vezényelhet Olaszországban

2017. augusztus 17. 11:11

Humanoid robot debütál karmesterként szeptemberben egy toszkánai zenekar élén, amely Andrea Bocelli sztártenor közreműködésével Verdi műveit játssza majd.

2017. augusztus 17. 11:11

Szeptembertől a svájci fejlesztésű YuMi nevezetű robot vezényli Verdi műveit az egyik toszkán zenekarban. A robot gesztusai roppant kifinomultak, kifejezőek – mondta el Andrea Colombini, a pisai Verdi Színház igazgatója.

YuMi, a svájci ABB vállalat robotja szeptember 12-én vezényli majd a Luccai Filharmonikusokat. A koncertet a Pisában megrendezett első Nemzetközi Robotikai Fesztivál zárógálájaként tartják meg. Az esemény egyik védnöke az ARPA alapítvány, amelynek tiszteletbeli elnöke Andrea Bocelli – ismertette a The Daily Telegraph online kiadása.

A világhírű tenor, Andrea Bocelli, Verdi Rigolettójából a La donna mobile című áriát énekli majd YuMi vezényletével, Maria Luigia Borsis pedig Puccini Gianni Schicchi című operájából az O mio babbino caro című áriát adja elő a robotkarmester közreműködésével. A debütáló karmesterrobot egy Mascagni-darabot is vezényel az estén.

A robotkarmester fellépését Colombini „hihetetlen előrelépésként” értékelte a humanoid robotok mozdulatainak fejlődésében. „YuMiból igazi segítőtárs lehet” – fűzte hozzá. Korábban egyszer fordult elő, hogy a Sony humanoid robotja, ASIMI 2008-ban egy zenekart vezényelt, de akkor a robot szinte kizárólag csak a jobb karját használta a dirigáláshoz.

Colombini megjegyezte, hogy a technológia fejlődése rendkívüli lehetőségeket kínál a robotok gesztusainak és kifejezésmódjának finomodásában, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az olyan robotok, mint YuMi azért nem szorítják majd le az igazi karmestereket a pódiumokról. „A robot használni tudja a karjait, ám a lélek, a szellem örökké az emberé marad” – mondta.

(MTI)

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hana1
2017. augusztus 18. 18:34
Ennyi erővel nyomják felvételről a koncertet, akkor zenészek sem kellenek!
kaltran
2017. augusztus 18. 09:53
Autógyárakba, egyéb nehéz munkára, de még otthoni takarításra is el tudok képzelni robotokat. De zenélni? Karmesterkedni? Ráadásul nem egy lebujban vagy a sivatagban, hanem Toscanaban! Ha valaki lelkendezik a kifinomult mozdulatain, akkor házasodjon össze vele, sőt mégy gyereket is csinálhatnak - ha tudnak. Látom, az európai fehér ember nem csak a migránsok gondolkodás nélküli betelepítésével, hanem ezzel is kinyírja magát.
Csomorkany
2017. augusztus 17. 19:55
Ilyenek már a 70-es években is voltak. Ez az ún. szakértői rendszer: készítettek pár videót karmesterekről, és a robot lekoppintja a kézmozdulataikat. Nyilván zene lesz, amit a művészek előadnak, de a robot hozzáadott értéke pontosan egyenlő a lekoppintott karmesterekével. Mondjuk a szenzációhajhász cím után a poszt szövege becsületesebb: a fejlődés abban van, hogy mennyire finom mozdulatokra képes egy robot.
kozmosz
2017. augusztus 17. 19:42
Na, Bocellinek aztán hadonászhat, mert vak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!