Főhadnagynőt avattak a tengerészgyalogságnál

2017. szeptember 26. 07:37

Először az amerikai történelemben.

2017. szeptember 26. 07:37

Az amerikai történelemben először lesz női katonatiszt a tengerészgyalogságnál – jelentette a hírt a védelmi minisztérium külön közleményben hétfőn. A kommünikében Robert Neller tábornok, a tengerészgyalogság parancsnoka hangsúlyozta, hogy büszke a női katonatisztre.  

A főhadnagyi rangot kapott fiatal nő végigcsinálta a tengerészgyalogság fizikailag is rendkívül megerőltető – és az amerikai hadsereg legnehezebbnek tartott – 13 hetes kiképzését. Ezt minden olyan tengerészgyalogosnak el kell végeznie, aki tiszt szeretne lenni. A kiképzést 131 tisztjelölt kezdte meg, de csak 88-nak sikerült végigcsinálnia, azaz 43-an morzsolódtak le.

A The Washington Post című amerikai lap tudomása szerint az első női tiszt várhatóan egy 40 fős szakasz parancsnoka lesz. A főhadnagynő azt kérte, hogy nevét ne hozzák nyilvánosságra.  Az előző elnök, Barack Obama kormányzata 2012-ben – akkor még kísérleti jelleggel – tette lehetővé nők számára is, hogy a tengerészgyalogságnál teljesíthessenek szolgálatot. 2012-ben 32 nő kezdte meg a kiképzést, de egyikük sem volt képes befejezni. 2015 decemberétől az Obama-kormányzat végleg engedélyezte a szebbik nem katonai szolgálatát a tengerészgyalogságnál is. A hétfőn diplomázott főhadnagynő akkor szegődött el a haderőnemhez három nőtársával, ám csak neki sikerült végeznie.

(MTI)

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2017. szeptember 27. 00:54
"Az amerikai történelemben először lesz női katonatiszt a tengerészgyalogságnál" És a magyar történelemben mikor?
Rugo
2017. szeptember 26. 20:57
nem helyes
KannibálTatárÚr
2017. szeptember 26. 11:42
Egyben biztos elmarad férfi társaitól: nem tudja megerőszekolni a legyőzött ellenség nő tagjait.
Jason Bourne
2017. szeptember 26. 10:37
Énb a vegyes nemű alakulatokat nem tartom jó iránynak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!