Megunta a várakozást, a szárnyon át távozott a Ryanair gépről egy dühödt utas

2018. január 04. 14:06

A szárny és a talaj közti szintkülönbséget sajnos már nem vette figyelembe.

2018. január 04. 14:06

Egészen furcsa közjáték után tartóztattak le a spanyol hatóságok egy 57 éves, feltehetően lengyel férfit a malagai repülőtéren – írja a Guardian.

A férfi a Ryanair London és Malaga között közlekedő járatán utazott, a landolás után pedig nem bírta kivárni a kiszállítás megkezdését, ezért a távozás egy egyedibb módját választotta – a szárny melletti vészkijáratot kinyitva a szárnyon át próbált távozni a gép belsejéből.

Tervébe azonban hiba csúszott: ugyanis nem vette számításba a repülőgép szárnya és a kifutópálya talapzata közötti – igen számottevő – szintkülönbséget. Így a szárnyról végül nem ugrott le, helyette inkább visszatért a gép belsejébe, majd a kiszállítás után a helyi hatóságok tartóztatták le a türelmetlen utast.

A férfi valószínűleg azért lehetett ilyen frusztrált, mert gépe csaknem egyórás késéssel szállt fel Londonból január 1-jén, és a Malagában való leszállás után is egy jó fél órát várakoztatták az utasokat a kiszállással. Az egyik utas azt mondta, a férfi távozása előtt elkiáltotta magát: „a szárnyon át távozom!”; majd kiült a gépmadár szárnyára, ahonnan a repülő személyzetének sikerült visszacsalogatnia a nehezebb utat választó utast.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
viewty
2018. január 04. 18:21
Mennyi marhaság történik a repülőkön mostanában... Az egyiken hajba kapnak a pilóták, a másikon a szárnyra mászik egy utas és ahelyett, hogy bilincsbe verve vezetnék el, hogy legközelebb eszébe se jusson ilyesmi, inkább visszacsalogatják mint egy rakoncátlan majmot...
patkánynak sem nevezhető férgek
2018. január 04. 16:19
Gondolom be volt baszva rendesen... :D
Csigorin
2018. január 04. 15:15
igy gecizzetek lengyelekkel :)
izo1210
2018. január 04. 14:32
Én egyet hiányolok a hírből: kinek a hibája, hogy ennyit kellett várni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!