Érdekes eredményekre vezetett egy Picasso-kép szkenneléses vizsgálata

2018. június 06. 12:08

Újságlapot és egy másik kompozíciót is találtak egy Picasso-festmény vizsgálata közben.

2018. június 06. 12:08

Egy 1902-es francia újság egy lapját és egy másik kompozíciót is sikerült feltárni egy Picasso-festmény rétegeinek tudományos elemzése közben amerikai és japán kutatóknak. A szakemberek a japán Pola Művészeti Múzeum gyűjteményébe tartozó, Maternité au bord de la mer (Nő és gyermeke a tengerparton) című festményt vizsgálták meg képalkotó csúcstechnológiával.

A vizsgálat kiderítette, hogy a festmény alatt a Le Journal 1902. január 18-i számának egy lapja található. Picasso rendszeresen olvasta a Le Journalt. Nem találtak egyértelmű magyarázatot arra, hogy miért került az újságlap a festék rétegei alá, de a felfedezés jelentős, hiszen ebből a Picasso-szakértők pontosabban meg tudják határozni a kép születésének idejét, amely nagyjából arra az időszakra esik, mikor a művész Párizsból Barcelonába költözött – mondta el John Delaney, a washingtoni Nemzeti Művészeti Galéria kutatója.

Picasso 1902 januárjának elején költözött Barcelonába, és magával vitt néhány vásznat is. A festékréteg alá került újságlap arra utal, hogy a mű már Barcelonában készült el. A szkennelés megállapította, hogy a tengerparti kép alatt egy másik kompozíció is rejlik: egy nő portréja, aki egy üveg abszint mellett ül. Picasso rendszeresen újra felhasználta már megfestett vásznait, vagy belekomponálta korábbi vázlatait új műveibe. A kutatók egy magyarázata szerint az újságlappal talán egy korábbi réteget akart eltakarni, mielőtt ráfestette volna az újabb réteget vagy a végső művet.

(MTI)

 

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
aaabbbccc
2018. június 06. 16:28
megmondta, hogy Computers are useless they can only give you answers
merkur01
2018. június 06. 13:02
A túllihegés ellenére jó festő volt. A párizsi Csontváry kiállítást, zárás után, egyedül nézte meg.
Bell & Sebastian
2018. június 06. 12:40
Hetek óta nyomják a "géniusz" életét az egyik, tudományosnak álcázott csatornán. Számomra a Picasso élete -című film a hitelesebb, no meg, mitől is lenne géniusz?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!