Focimeccseket közvetíthet a Facebook Indiában

2018. augusztus 14. 07:28

A La Liga meccseit a következő években a Facebook közvetítheti az indiai szubkontinens országaiba.

2018. augusztus 14. 07:28

A spanyol első osztályú labdarúgó-bajnokság, a La Liga – népszerűbb nevén a Primera División – bejelentette kedden, hogy történelmi jelentőségű megállapodást kötött: az indiai szubkontinens országaiba a következő három idényben a Facebook közvetítheti a bajnokság meccseit.

Alfredo Bermejo, a La Liga digitális stratégiáért felelős igazgatója a Reutersnak úgy nyilatkozott: az utóbbi két évben az volt az egyik céljuk, hogy a lehető legnagyobb közönség tudja nézni a mérkőzéseket, ezért ingyenes platformokkal is megállapodtak. A Facebookot például csak Indiában 270 millió ember használja – jelezte.

A mostani megállapodás szerint Afganisztánban, Bangladesben, Bhutánban, Indiában, a Maldív-szigeteken, Nepálban, Pakisztánban és Srí Lankán a Facebook kapta meg a La Liga meccseinek közvetítési jogát a Sony Pictures Network helyett. Egyik fél sem árulta el a szerződés összegét, de a Sony állítólag 32 millió dollárt fizetett a közvetítés jogáért 2014 és 2018 között.

A technológiai cégek egyre jobban érdeklődnek a sportközvetítések iránt, hogy megtartsák piacaikat a fiatalabbak körében. Ez év elején például az Amazon arra nyerte el a jogot, hogy 2019-től minden idényben az angol Premier League húsz meccsét közvetítse Nagy-Britanniában.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Frankie Bunn
2018. augusztus 14. 10:08
na ugye ! :D
még fokozza
2018. augusztus 14. 10:03
Az indiaiak genetikailag odavannak a focinézésért. Van amelyik hat meccset is megnéz egy nap.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!