Venezuela: több tucat halottja van az egy hete tartó tüntetéseknek

2019. január 28. 20:01

Legalább harmincöten vesztették életüket az egy hete tartó tüntetéseken Venezuelában, 850 tüntetőt pedig letartóztattak – közölték venezuelai nem kormányzati szervezetek (NGO) hétfőn.

2019. január 28. 20:01

Legalább harmincöten vesztették életüket az egy hete tartó tüntetéseken Venezuelában, 850 tüntetőt pedig letartóztattak – közölték venezuelai nem kormányzati szervezetek (NGO) hétfőn.

A Provea venezuelai jogvédő szervezet nevében Rafael Uzcátegui hétfőn Caracasban tartott sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy valamennyi halálos áldozatot sikerült azonosítani.

Uzcátegui nyolc, bírósági ítélet nélkül végrehajtott kivégzésről is említést tett, amelyeket szerinte a rendőrség különleges egységének (FAES) az emberei hajtottak végre.

Egy másik helyi szervezet, a Foro Penal értesülései szerint legalább 850 embert letartóztattak. A Foro Penal vezetője, Alfred Romero szerint a letartóztatottak között 77 kiskorú is van, és hozzátette, hogy az engedély nélküli házkutatások elsősorban a szegényebb kerületekben zajlottak. A szervezet szerint a mostaniakkal már 976-ra emelkedett a letartóztatottak száma az országban.

Venezuelában évek óta tart a súlyos politikai és gazdasági válság, a Nicolás Maduro elnök január 10-i újbóli beiktatása utáni tiltakozási hullám pedig a múlt héten érte el eddigi csúcspontját, amelyen a 35 éves Juan Guaidó ideiglenes államfőnek nyilvánította magát. Az ellenzéki politikust az Egyesült Államokkal az élen több térségbeli ország is azonnal elismerte átmeneti államfőként, szombaton pedig Franciaország, Németország, Spanyolország és Nagy-Britannia is közölte, hogy így cselekszik, ha Nicolás Maduro nyolc napon belül nem ír ki választásokat.

Maduro és Guaidó jelenleg a fegyveres erők támogatásáért vetélkedik egymással.

(MTI)

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mokány
2019. január 28. 22:29
A polgári erők két pogány közt őrlődnek. Az egyik a globalista BANKOK, a másik Az elvtársi TANKOK.
pitypang1125
2019. január 28. 21:45
" Provea venezuelai jogvédő szervezet nevében" "nyolc, bírósági ítélet nélkül végrehajtott kivégzésről is említést tett, amelyeket szerinte a rendőrség különleges egységének (FAES) az emberei hajtottak végre." " 35 éves Juan Guaidó ideiglenes államfőnek nyilvánította magát" Nem ismerős forgatókönyv? Civil szervezetek (NGO), Rendőrök gyilkolják az embereket, Kinevezi saját magát valaki államfőnek a törvényes elnök helyére, akit természetesen egyből támogatnak a nyugati hatalmak és az USA. Mint ha már történt volna ilyen. Csak nem a szomszédban? Jaaa de igen.
Akitlosz
2019. január 28. 21:15
Egy ország vagy nagyhatalom vagy egy nagyhatalom "érdekszférája". Ha akarna sem tudna önálló lenni, mert akkor előbb-utóbb "választás" lesz, vagy puccs, vagy jönnek a bombázók.
a hun
2019. január 28. 20:59
Venezuela: több tucat halottja van az egy hete tartó tüntetéseknek Tény, vagy ngo fikció? Ha tény-ide a bizonyítékokkal!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!