Donald Trump szerint négy héten belül aláírják Kínával a kereskedelmi megállapodást

2019. április 05. 07:42

Az elnök már történelminek minősítette a még meg sem kötött egyezményt.

2019. április 05. 07:42

 Donald Trump amerikai elnök a Liu Ho kínai miniszterelnök-helyettessel tartott csütörtök délutáni megbeszélése után kijelentette: négy héten belül aláírják Kínával a kereskedelemi megállapodást. Az elnök a Fehér Házban újságíróknak nyilatkozva történelminek minősítette a még meg sem kötött egyezményt, bár úgy fogalmazott: „hősies és történelmi lesz, ha megkötjük”. Trump nem jelentette be, hogy csúcstalálkozóra készülne Hszi Csin-ping kínai elnökkel. Donald Trump optimista hangot ütött meg, de megjegyzéseiből elemzők arra következtetnek: a megállapodást akár április végére sem sikerülhet tető alá hozni. Miközben ugyanis az elnök négyhetes határidőről beszélt, hangsúlyozta azt is: „majd meglátjuk, mi történik”

Az amerikai tárgyalóküldöttség vezetője, Robert Lighthizer csütörtökön úgy fogalmazott: lényeges kérdésekben még mindig nem sikerült megállapodni. Így például nincs egyetértés a pótvámok, a technológiai transzferek kínai kikényszerítésének gyakorlata, a csúcstechnológiai cégek állami támogatása, a szerzői jogok tiszteletben tartása ügyeiben, és változatlanul nyitott kérdés, hogyan ellenőrizzék a majdani megállapodásban megfogalmazott kötelezettségek betartását. Lighthizer azonban kiemelte azt is: „sokkal gyorsabb előrehaladást értünk el, mint azt a kezdetekkor gondoltuk”

Az amerikai elnök csütörtökön délelőtt – még mielőtt a Fehér Házban fogadta Liut – azt mondta: ha nem lesz „nagyszerű” a megállapodás, nem fogja aláírni. De pillanatnyilag remekül haladnak a tárgyalások. Nagyon bonyolult, de nagyszerű megállapodásról van szó – tette hozzá. Az amerikai-kínai tárgyalások pénteken is folytatódnak, és eredeti terveivel ellentétben Liu Ho sem utazik haza, hanem jelen lesz a tárgyalásokon. 

Washington és Peking hónapok óta áll az elemzők által kereskedelmi háborúnak is minősített vitában egymással. Az Egyesült Államok a kínai gazdasági és kereskedelmi gyakorlat gyökeres megváltoztatását, Kína pedig a termékeire kivetett amerikai vámok eltörlését akarja elérni. Jó szándéka jeleként a kínai kormány hétfőn bejelentette: továbbra is fenntartja a gépjárművekre kivetett különadók felfüggesztését. A 25 százalékos különadó bevezetését decemberben függesztették fel három hónapos időtartamra, hogy így is enyhítsék a tárgyalások légkörét. Kína engedményt látszik tenni azzal is, hogy pillanatnyilag megnövelte az amerikai mezőgazdasági termékek, köztük a szója importját.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!