A németek többsége biztonságban érzi magát

2019. július 22. 10:15

Ennek ellenére Horst Seehofer szerint még több rendőrre van szükség.

2019. július 22. 10:15

A németek több mint fele, 57 százaléka általánosságban biztonságban érzi magát, ám ennek ellenére 44 százalékuk úgy véli, hogy az állam már nem képes megfelelően garantálni az állampolgárok biztonságát – derül ki a Bild című német tömeglap hétfői kiadásában megjelent felmérés eredményéből.

A magukat biztonságban érzők aránya 1 százalékponttal emelkedett a tavalyi adatokhoz képest, míg az állam védelmében nem bízók aránya 50 százalékról 6 százalékponttal csökkent. 2018-ban a válaszadók 49 százaléka volt azon az állásponton, hogy a rendőrség nem képes hatékonyan megvédeni az embereket. Idén ez az arány 46 százalékos.

A kutatást készítő INSA vezetője szerint a két válasz között nincs ellentmondás. „Az általános, elvont biztonságérzet emelkedett, de amikor arról van szó, hogy az emberek kilépnek az ajtón vagy felszállnak a metróra, akkor tartanak attól, hogy egy valódi veszélyhelyzetben a rendőrség nem tud rajtuk segíteni” – mondta el Hermann Binkert.

A felmérésben arra is rákérdeztek, hogy az emberek bíznak-e a rendőrökben, amire 60 százalék válaszolt igennel, 21 százalék nemmel, a többiek pedig nem tudtak vagy nem akartak válaszolni. A relatív többség, 46 százalék nem bízik a hivatalos bűnügyi statisztikák pontosságában, míg 30 százalék igen. A felmérésben részt vevők elsöprő többsége, 75 százaléka azt gondolja, hogy túl kevés a rendőr Németországban, és az emberek több mint kétharmada a járőrözések és ellenőrzések számát is kevesli. A többség, 58 százalék annak is szükségét érzi, hogy a rendőrök szélesebb jogköröket kapjanak a bűncselekmények megakadályozása és felderítése érdekében.

A lap idézi Horst Seehofer szövetségi belügyminisztert, aki szerint reagálni kell a németek biztonságérzetének romlására, és a bűnügyi statisztikák javulása miatt nem lehet elégedetten hátradőlni. „Ha azt szeretnénk, hogy az emberek valóban úgy érezzék, hogy biztonságban vannak a hazájukban, akkor ahhoz több rendőrre is szükség van az utcákon. A lakosságnak éreznie kell, hogy az állam és a rendőrség ott van, amikor szükség van rájuk” – húzta alá a miniszter a lapnak. Horst Seehofer 2025-ig 24 ezer fővel szeretné bővíteni a szövetségi rendőrség létszámát.

(MTI)

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Karbantartó9
2019. július 22. 19:00
Ha a németek biztonságban érzik magukat, akkor inkább csökkenteni kell a rendőrök számát!
hátakkor
2019. július 22. 15:58
"még több rendőrre van szükség" Vagy kevesebb gonosztevőre...
istvánkeve
2019. július 22. 12:57
Mielött egy közvéleménykutatás eredményét elolvasom, mindíg megkérdezem: - mi volt a kérdés pontosan: - mekkora volt a felmérés halmaza; - ki végeztette el a felmérést.
NTLLK
2019. július 22. 12:24
A rettegés legfelső foka, amikor már azt sem merik bevallani, hogy félnek. EZ a helyzet. Matyi bácsi alatt ugyanez volt a helyzet
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!