Bemutatta saját operációs rendszerét a Huawei

2019. augusztus 09. 13:56

Harmony OS névre hallgat a Huawei új oprendszere.

2019. augusztus 09. 13:56

Magyar idő szerint péntek reggel, a Huawei fejlesztői konferenciáján Richard Yu, a cég vezetője állt elő a kínaiak által fejlesztett operációs rendszerrel, amit Harmony OS-ként ismerhetünk meg – számol be a hvg.

A Huawei fejlesztői konferenciája, a Huawei Developer Conference magyar idő szerint péntek reggel nyitotta meg a kapuit. A program rögtön egy nagy bejelentéssel kezdődött: bemutatták a cég új operációs rendszerét. Richard Yu, a Huawei vezére Harmony OS néven mutatta be a cég által fejlesztett operációs rendszert. A szakember szerint a jelenlegi operációs rendszerekkel – Androiddal és iOS-szel – a legnagyobb probléma az, hogy túlságosan fragmentáltak.

Az Apple és a Google is külön-külön OS-t készített például az okostelefonokra, táblagépekre, okosórákra és laptopokra, ugyanakkor szerinte ez nem lehet megoldás, hiszen mind ugyanarra az alapra épülnek, így nem működhetnek tökéletesen. Ráadásul egyre több eszköz készül, aminek különböző operációs rendszerek kellenének, így lényegében ez az irány nem tartható.

Yu szerint a Harmony OS-t ezzel szemben úgy készítették el, hogy – a korábbi híreknek megfelelően – minden eszközön képes legyen futni, és annyi erőforrást használjon, amennyire ehhez épp szüksége van. A Huawei-vezér úgy látja, ennek köszönhetően nemcsak sokkal gyorsabb, de a jelenleginél jóval biztonságosabb is lesz a kínai operációs rendszer. A fejlesztéseket még 2017-ben kezdték el. Ekkor készítették el a mikrokernel 1.0-ás verzióját. Az idei évben – az amerikai embargó miatt – felgyorsult a fejlesztés, ezért már több eszközön is működhet az OS.

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Megtalálta
2019. augusztus 10. 10:10
Egy pillanatra azt olvastam, hogy HagyományOS. Kávé előtt vagyok.
ráadás-éve
2019. augusztus 09. 22:32
Csak technológiai szempontból kiváló Kína. Itt a teljes bemutató https://www.youtube.com/watch?v=7HvgfQy_Nv8
NeMá
2019. augusztus 09. 19:29
Kinaiak portolták az AROS-t ARM-ra, hogy mikrokernel let nem a szokásos böszme monolitikus LINUX?
Almassy
2019. augusztus 09. 18:27
kinai, operációs-rendszer Ez a két szó nem kompatibilis.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!