Nemi egyenlőtlenség

2019. augusztus 16. 14:39

Hátrányos nemi megkülönböztetéssel vádolnak Németországban egy fiúkórust, amiért nem akarnak felvenni egy lányt maguk közé.

2019. augusztus 16. 14:39
Bencsik András
Bencsik András

„Ekkor pediglen nem szakadt le az ég: »Hátrányos nemi megkülönböztetéssel vádolnak Németországban egy több mint ötszáz éves fiúkórust, amiért nem akarnak felvenni egy lányt maguk közé. Egy berlini anya perre megy, mert annyira felháborodott azon, hogy a kilencéves lányát nem vették fel. Döntését azzal indokolta a nő, hogy a zenei intézet nem követi a modern világ történéseit, és felháborítja, hogy egy fiúkórusnak nem lehet női tagja. A szülő szerint az énekescsoport vezetése által hozott döntések, melyek szerint csak fiúk lehetnek a kórus tagjai, megsértik a német alkotmányt, a lányát pedig hátrányosan megkülönböztették. Így nem teljesülnek a nemi egyenlőség feltételei«… És így tovább, adta hírül a 888.hu.

Hirtelenjében a legendás bécsi fiúkórus, a Wiener Sängerknaben jut az ember eszébe. A fiú­kórus kereken négyszáz, tíz és tizennégy év közötti tagja évente világszerte 300 koncerten lép fel, közel félmillió néző előtt. Az angyalhangú kórust szintén több mint ötszáz éve, 1498-ban alapította meg I. Miksa császár a Wiener Hofmusikkapelle részeként. Föl sem vetődött a felséges császárban, hogy majdan egy több mint ötszáz éves fiúkórusban, lett légyen bécsi avagy berlini, lány is énekelni akarjon. Miért is akarna? Elvégre, így okoskodhatott őfelsége, egy fiúkórusban ugyebár fiúk énekelnek, ellenben egy lánykórusban lányok.

Mit gondolunk vajon, az 554 éves berlini fiúkórus vezetője mit válaszolt a hülye anyának? Azt mondta talán, hogy kedves anyuka, az a helyzet, hogy az ön kislánya, már megbocsásson, de leány, míg ellenben ebben a kórusban fiúk énekelnek? Nem, ilyen válasz ma Németországban állásvesztéssel, visszaesőknél akár szabadságvesztéssel járhat. A kórus igazgatója ezért ekképpen válaszolt: nem teljesen amiatt utasították el a lányt, mert a gyengébbik nemhez tartozik. Ha kimagasló tehetség lett volna, és nagyon szorgalmasnak tűnik, akkor még az is lehet, hogy befogadják. És – hogy visszatérjünk a kezdőmondathoz – ekkor sem szakadt le az ég, bár őfelsége, I. Miksa császár a sírjában aggasztó tempóban kezdett forogni. Szóval énekelhetett volna a lány a fiúkórusban, elvégre kinek van joga eldönteni, hogy ez a lány a végtelen genderállapotok melyik fiókjába tartozik, ha nem saját magának és anyukájának?”

Összesen 74 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cheolbun
2019. augusztus 18. 12:34
Őszintén csodálkozom, hogy az élsportba még nem rongyoltak bele. Mi az, hogy az olimpián csak férfi és női számokban lehet indulni? És a többiek? Vagy ugyanaz ez, mint az állatvédelem? Élemedett hölgyeken leöntik festékkel a bundát, de a Pokol Angyala bőrdzsekije "kiesik" a látótérből... :-)
Pusikas
2019. augusztus 17. 12:31
Jó lenne még néhány hasonló, hátha a sok hülyét egyszercsak megelégelné a bízom benne normális többség ! A tököm tele van ezekkel, akik 5 perc hírnévre vágynak vagy ki tudja mire. Szépen kiszámlázni a perköltséget, megfejelve azzal amit helyreigazításként szokás kiszabni. Mondjuk 30 vezető lapban A4 terjedelemben bocsánatot kérni az érintettektől !. Biztos vagyok benne elfogyna a köcsög lendülete !!!!
Orange79
2019. augusztus 17. 09:54
Talan egyszer elmulik ez az elmebaj es helyreall a vilag rendje, a szabalyokat mindenaron athagni akaro, pereskedo idiotakat pedig elhajtjak a picsaba. Ennek a nonek nincs ferje aki leallitana es felvilagositana, hogy ez egy fiu korus, vigye a lanyat lany- vagy vegyeskorusba es ne tegye nevetsegesse a csaladot? A tevesen ertelmezett liberalizmus a valasztas szabadsaganak hamis illuziojaval hulyiti a nyugatiak tobbseget. Az egesz gender-baromsag is erre vezetheto vissza. A biologia torvenyeit figyelmen kivul hagyva azt kepzelik, hogy a nem tetszolegesen valaszthato, valtogathato. Ket nem letezik: ferfi es no. A biszexualisok, homoszexualisok kulonbozo fokozatai es a nemi identitas zavarai, a perverziok es devianciak nem "nemek".
péterx
2019. augusztus 17. 08:32
Megdöbbentő és nevetséges, hogy egy egyszerű ténykérdés - a fiúkórus attól fiúkórus, hogy nincsenek lánytagjai - bírósági eset lehet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!