Közelebb került az éjfélhez a végítélet órája

2020. január 23. 21:25

Természetesen ez nem hisztériakeltés.

2020. január 23. 21:25

Száz másodperccel áll éjfél előtt a végítélet képzeletbeli órája, tudósok egy nemzetközi csoportja 20 másodperccel közelebb vitte éjfélhez a mutatót a klímaváltozás és egy atomháború veszélye miatt.

Az óra azt hivatott szimbolizálni, mekkora az emberiség megsemmisülésének kockázata. A képzeletbeli óra 73 éves történetében még soha nem állt ilyen közel a végítélethez az emberiség az Atomtudósok Bulletinje (BAS) szerint. A szervezetet az atombomba második világháborús létrehozása után alapították, és az emberiség túlélését fenyegető legnagyobb veszélyekre összpontosít. Tavaly és tavalyelőtt két perccel éjfél előtt állt az óramutató.

A szervezet tudományos és biztonságpolitikai testülete szponzorainak csoportjával, benne 13 Nobel-díjassal konzultálva állítja előre vagy hátra az óramutatót. Amikor megalkották 1947-ben, az óra mutatója hét percre állt az éjféltől. A BAS kutatói és szakértői évente kétszer gyűlnek egybe, hogy értékeljék az év világszintű eseményeit és döntsenek arról, milyen irányba mozduljanak a végítélet órájának mutatói.

Csütörtökön kiadott közleményük szerint a nukleáris fenyegetés és a klímaváltozás veszélyei párosulnak az internetalapú információs háború veszélyével. „A nemzetközi helyzet rettenetes, nemcsak ezen veszélyek miatt, hanem azért is, mert a világ vezetői lehetővé tették, hogy elkopjon az nemzetközi politikai infrastruktúra, amellyel ezeket kezelni lehetett” – írták. „Most már másodpercekkel és nem órákkal, percekkel fejezzük ki azt, milyen közel áll az világ a katasztrófához” – hangoztatta Rachel Bronson, a BAS elnök-vezérigazgatója.

Jerry Brown egykori kaliforniai kormányzó, a szervezet ügyvezetője arra figyelmeztetett, hogy a nagyhatalmak közötti veszélyes rivalizálás és ellenségeskedés növelte egy nukleáris baklövés veszélyét. A klímaváltozás a válság összetevője. Eljött az ideje, hogy felébredjünk – hangsúlyozta.

(MTI)

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kaltran
2020. január 24. 17:26
xy egykori kaliforniai kormányzó.... No és a tisztelt úr hány másodperccel vitte közelebb éjfélhez a mutatót személyesen és egyéb módon is, úgy is mint Kalifornia kormányzója (mely államnak tudvalevőleg, bizony-bizony, semennyi hatása nincs semmire...)?
Ephraim
2020. január 24. 17:11
https://youtu.be/9qbRHY1l0vc
nemecsekerno_007
2020. január 24. 15:48
... ÉS A VADÁLLAT FEJE NAGY LESZ, ÉÉÉÉS FEKETE, ÉS MINDEN EGYES SZEMÉBŐL ÉLŐ TEREMTMÉNYEK VÉRE FRÖCSÖG MAJD SZERTESZÉÉÉÉT...... Komolyan mondom, a Monty Python lett a mainstream!!!! :))))) https://www.youtube.com/watch?v=KS5e70dVS8E
Magnólia
2020. január 24. 15:20
Gondolom többen kíváncsiak arra, hogy honnan is számítjuk a 24 órát. A semmiből nem igazán szokott valami lenni. Emlékszem amikor 45-50 évvel ezelőtt arról győzködtek mindenkit, hogy miért is jó a mesterségesen előállított műanyagok garmadája, ami kiváltja majd a természetes anyagok, használatát aminek a mennyisége véges, kaptunk tejeszacskót, nylon tasakot minden mennyiségben. Többen gondoltuk, hogy a mesterségesen előállított termékek nem tudnak megsemmisülni a természetben, hiszen nem onnan valók. Lehülyéztek. Most bárki bármit mondhat, nem hiszem el, mert akkor sem mondtak igazat. "Ez a fejlődés és a haladás (progresszió)", egy frászt, a multinacionális cégek érdeke volt, van és lesz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!