A CERN is harcba szállt a koronavírus ellen

2020. április 08. 18:32

Már megkezdődött egy tonna fertőtlenítő gél gyártása, amelyet a járvány elleni küzdelemben részt vevő helyi szervek kapnak meg.

2020. április 08. 18:32

Kézfertőtlenítő gyártásával, orvosi berendezések tervezésével az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) is hadba szállt a koronavírus ellen. A világ legnagyobb részecskegyorsító laboratóriumának otthont adó európai szervezet, amely egyben a világháló, a World Wide Web születési helye is, tudományos, fizikai és informatikai eszközeit biztosítja a világ számára a koronavírus-járvány elleni harchoz. A genfi székhelyű szervezet közleménye szerint márciusban akciócsoportot hoztak létre, amely számba vette, hogy miként tudna a 18 ezer fős tudományos közösség segíteni, támaszkodva a CERN fejlett technológiáira, a tudósok tapasztalataira, szorosan együttműködve a járványügyi, gyógyszerfejlesztési, egészségügyi és más hatóságokkal.

A CERN már eddig is gyártott kézfertőtlenítő gélt mind saját szükségleteire, mind a helyi csendőrség számára. Egyik laboratóriumában gyártanak műanyag védőpajzsokat is a csendőrök számára – olvasható a közleményben. Már megkezdődött egy tonna fertőtlenítő gél gyártása, amelyet a járvány elleni küzdelemben részt vevő helyi szervek kapnak meg. A CERN kutatói indítványozták az akciócsoportnak, hogy a laboratóriumot és háromdimenziós nyomtatóikat használják fel védőeszközök, valamint orvosi eszközök, köztük lélegeztető gépek alkatrészeinek előállítására. A kutatók javaslatokat tettek kórházi eszközök, köztük új lélegeztető gépek tervezésére, készítésére.

Egy ilyen gép prototípusa március végére elkészült, ehhez felhasználták azt a rendszert, amelyet a részecskedetektorokban használnak a gáznemű anyagok áramlásának szabályozására. A CERN kutatói tanulmányozzák annak lehetőségét is, hogy a részecskefizikusok közösségének hatalmas számítógépes hálózata miként tudná segíteni az oltóanyag-kutatásokat.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!