Megaszárazság sújtja az Egyesült Államokat

2020. április 17. 14:44

Bár a 2000 óta tartó jelenség természetes, a klímaváltozás azonban jelentősen súlyosbítja a helyzetet.

2020. április 17. 14:44

A szakemberek szerint évtizedeken át tartó aszály sújtja az Egyesült Államok nyugati részét. A jelenséget megaszárazságnak is nevezik. A Science című tudományos folyóiratban publikált tanulmány készítői szerint nagyjából 40 aszályos időszak sújtotta Észak-Amerika nyugati felét 800 és 2018 között – írja a BBC News. Ezek közül mindössze négy felelt meg a megaszárazság kritériumainak: egy a 800-as évek végén, egy az 1100-as évek közepén, egy az 1200-as években, egy pedig a késő 1500-as években.

A szakemberek faévgyűrűadatokat felhasználva rekonstruálták a térség talajnedvességének változásait az elmúlt 1200 évre visszamenőleg. A vizsgálatuk során figyelembe vettek olyan kísérő bizonyítékokat is, mint például bizonyos települések elnéptelenedése a 13. századi aszály csúcspontján, és olyan tóüledékminták, amelyek a bozóttüzek gyakoriságáról árulkodnak a száraz időszakokban.

A kutatók szerint a korábbi megaszárazságok közül a negyedik (1575-1603) volt valószínűleg a legsúlyosabb. A talajnedvességre vonatkozó adatok összehasonlítása pedig azt mutatja, hogy az Egyesült Államok nyugati részét érintő mostani aszály majdnem ugyanilyen pusztító.
A Columbia Egyetemen dolgozó Park Williams által vezetett tanulmány szerint a jelenlegi aszály kétségtelenül természetes jelenség, ugyanakkor a klímaváltozás jelentősen súlyosbítja.

Úgy vélik, hogy a Csendes-óceán trópusi felszíni vizeinek felmelegedéséért és lehűléséért felelős időjárási jelenségek, az El Nino és a La Nina kulcsszerepet játszanak a helyzet alakulásában. A szakértők szerint az éghajlatváltozás a felelős a jelenlegi aszály ütemének és súlyosságának nagyjából 50 százalékáért.

A szárazság hatásaival kapcsolatban a kutatók elmondták, hogy a régió két legfontosabb vízgyűjtőmedencéje, a Powell-tó és a Mead-tó is drasztikusan leapadt, míg a bozóttüzek kiterjedése egyre növekszik a térségben. Néhány kutató ugyanakkor óvatosságra int, mondván, hogy túlságosan korai lenne még megmondani, hogy a térséget valóban megaszárazság sújtja-e.

(MTI)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BandiMandi
2020. április 17. 19:26
Megaszárazság, közvetlen a hiperesőzés után, felváltva a megaszuper hóvihart, amely a megahiperszuper hőhullámot követte. Mi jöhet még? Orbitális-megahiperszuper hírközlés.
brekker
2020. április 17. 18:37
Eddig csak sima szárazság volt, most, az új évezred hajnalán nagyságrendet kell lépnünk, mint ahogy a naptár is nagyságrendet lép, és szembenéznünk a megaszárazsággal. https://hu.wikipedia.org/wiki/Dust_Bowl
jolly77
2020. április 17. 17:01
lehet hogy elrettentésképpen sokáig fogják még idézni akkor Trump szavait, miszerint: "a klímaváltozás hoax" az utókor mindig reálisabban ítél meg mindent, amiről a jelenben zavarodottság van
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!