Szijjártó Péter védőfelszerelés-szállítmányt kísért el Moldovába

2020. április 28. 11:23

A világjárvány idején rendkívül jó együttműködés alakult ki Magyarország és Moldova között – mutatott rá a külügyminiszter.

2020. április 28. 11:23

Százezer egészségügyi maszkból és ötezer orvosi védőruházatból álló szállítmányt kísért el Moldovába a külgazdasági és külügyminiszter keddi chisinaui villámlátogatásán. A Moldovának nyújtott magyar segítségről a miniszter és hivatali kollégája, Oleg Tulea számolt be közös sajtótájékoztatójukon, amelyet élőben közvetítettek Szijjártó Péter Facebook-oldalán. Moldova a koronavírus-járvány elleni védekezésben két csatornán is segítségért fordult Magyarországhoz: kétoldalú – kormányközi – alapon és NATO-keretben. Miután Magyarország vásárolt Kínából sok millió védőfelszerelést, és kiépített egy saját maszkgyártási kapacitást is, így abban a helyzetben van, hogy tud Moldovának is segíteni. A két ország miniszterelnökei a közelmúltban stratégiai partnerségi megállapodást írtak alá, és Magyarország komolyan gondolja ezt a stratégiai partnerséget, barátságot – hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Magyarország elkötelezett támogatója az Európai Unió keleti partnerségi programjának. Fontosnak tartja, hogy az EU-nak legyenek szövetségesei Keleten, és Budapest szerint a keleti partnerség országainak szükségük van arra, hogy megkapják a megfelelő támogatást az EU országaitól. Erre a segítségre most különösen és gyorsan szükség van. Moldovai információk szerint a fertőzöttek egy jó része egészségügyi dolgozó - mondta a magyar miniszter. „Én, mint egy kereszténydemokrata kormánynak a képviselője szeretném elmondani, hogy nagyra becsüljük az itteni szociáldemokrata kormánynak a nemzeti érdekek érvényesítésében végzett tevékenységét. Mi is úgy gondoljuk, hogy nekünk Magyarország az első, és becsüljük azokat az országokat, amelyek saját nemzeti érdeküket helyezik előtérbe” – jelentette ki.

Felszólítjuk az Európai Bizottságot, hogy ne alkalmazzon politikai diszkriminációt Moldovával szemben, hanem a korábban elhatározott pénzügyi segítséget – a megígért 100 millió eurós támogatásból még 70 milliót – haladéktalanul utalja át az országnak, mert ha valamikor, akkor most erre nagyon nagy szüksége van. És arra is kérjük az Európai Bizottságot, hogy a járvány miatt nyújtandó 100 millió eurós segítséget is haladéktalanul utalja át” – mondta Szijjártó Péter.

Megjegyezte, hogy most, a világjárvány idején rendkívül jó együttműködés alakult ki Magyarország és Moldova között az áruk és az emberek tranzitforgalmában, ráadásul két nagyon fontos gazdasági ágazatban, a bankszektorban és a gyógyszeriparban egy-egy magyar cég, az OTP és a Richter a piacvezető Moldovában. „Tehát nekünk van egy önző érdekünk is abból a szempontból, hogy Moldova minél sikeresebb legyen, és újra tudja indítani gazdaságát” – jelentette ki. A moldovai külügyminiszter megköszönte Magyarországnak azt is, hogy segített több ezer olyan moldovai állampolgárnak hazatérni, aki a járványügyi korlátozások miatt kényszerült erre.

(MTI)

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bulvár Viktor
2020. április 28. 20:15
Én olyan sikeresen verem át a magyarokat, hogy annak nincsen párja a világon: https://www.facebook.com/bencs.. Gyorsan el is tüntettem ez a képet a hivatalos oldalról, hisz demokrácia van. Éljen én!
Menhetten
2020. április 28. 19:42
Vatikán lakosainak száma 825 fő, és mi küldtünk nekik 50 000 db. maszkot. Most akkor megint ki a hülye..?
Szuverén maffiaállam
2020. április 28. 14:56
Egész jópofa kis balkáni dílerkormányunk van.
ElBundi
2020. április 28. 14:27
Vagy akárhová!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!