Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Tömeges járattörlésekre panaszkodnak az utasok

2020. június 24. 08:22

A TUI szerint nem kereskedelmi érdekből törölnek járatokat, hanem azt próbálják elkerülni, hogy szinte üres gépekkel repüljenek.

2020. június 24. 08:22

A határok megnyitása után is folytatják a tömeges járattörléseket a légitársaságok, számol be az Euronews. Az elmúlt hetekben gyakran fordult elő, hogy az eladott jegyeket napokon belül törölték. A belga fogyasztóvédelmi hatóság naponta több tucatnyi panaszt kap. Szerintük a légitársaságok így próbálnak pénzhez jutni a működésük fenntartásához.

„Két dolgot világosan kell látni. Egyrészt nagyon alacsonyak az árak, aztán törlik a járatot. A másik dolog az, ha ha próbáljuk átfoglalni a járatot, akkor már 50-100 szoros árakat látunk. Vagyis ezzel a stratégiával próbálnak pénzt szerezni a cégek” – mondta egy fogyasztóvédő, Jean-Philippe Ducart.

Az Euronews több légitársaságot is megkeresett. Egyikük, a TUI azt közölte, nem kereskedelmi érdekből törölnek járatokat, hanem azt próbálják elkerülni, hogy szinte üres gépekkel repüljenek.

„Mindenképpen visszafizetjük a törölt jegyek árát, vagyis a pénz nem sokáig marad a számlánkon” – mondta a TUI szóvivője, Piet Demeyere.

(Euronews)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
makám
2020. június 24. 10:52
"A nemetek azonban nem panaszkodank-tiltakoznak emiatt mint egyes magyarok." azért mert a roménokat katonákkal örzik? én se panaszkodnék.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!