Óriás lajhárok, elefántok és tevék rajzait találták meg a dzsungelben

2020. december 02. 08:50

Több tízezer jégkori sziklafestményt találtak az őserdőben Kolumbiában.

2020. december 02. 08:50
null

A felfedezést a helyszínen dolgozó régészek a The Guardian brit napilap riportja szerint „az ősök Sixtus kápolnájaként” jellemezték. A sziklafestmények a térségben 12 500 éve élt emberekről és állatokról is sokat elárulnak.
A világ egyik legnagyobb őskori sziklaművészeti gyűjteménye ugyanis több tízezernyi, állatokról és emberekről készült festményt tartalmaz. A sziklafal, amelyen az őskori műveket felfedezték, csaknem 13 kilométer hosszan húzódik Kolumbiában.

A sziklafestmények korára részben a ma már kihalt jégkori állatok ábrázolásaiból következtetek. A rajzokon például az elefánt ősi elődje, a masztodon is megjelenik, amely már legalább 12 ezer éve eltűnt Dél-Amerikából. De egy, ma már kihalt tevefajról, óriási lajhárról és jégkorszaki lovakról is találtak sziklafestményt.

A vöröses, terrakotta színű festményeket az Amazonas-vidékén legkorábban megjelent emberek készíthették.

A képek egy elveszett, ősi civilizációba engednek bepillantást. A kutatók szerint a hatalmas mennyiségű sziklafestmény tanulmányozása generációkat lát majd el munkával. A sziklafestményeket tavaly fedezték fel, de titokban tartották, mert előbb egy televíziós dokumentumfilmsorozat készült róluk, amelyet decemberben mutatnak be Jungle Mystery: Lost Kingdoms of the Amazon (Dzsungel-rejtély: Az Amazonas eltűnt királyságai) címmel.

A felfedezés helyszíne a kolumbiai Chiribiquete Nemzeti Parkban lévő Serranía de la Lindosa.

A dokumentumfilmet készítő Ella Al-Shamahi régész és felfedező elmondta, hogy annyira új ez a régészeti helyszín, hogy még nevet sem kapott. A felfedezés egy brit-kolumbiai kutatócsoport érdeme, amelynek munkáját az Európai Kutatási Tanács finanszírozta. A csoport vezetője José Iriarte, az Exeteri Egyetem régészprofesszora, az Amazonas és a prekolumbiánus történelem szakértője volt.

A professzor elmondta, hogy a festmények olyan természetesek és élethűek, hogy jól felismerhetők az ábrázolt állatok. A képeken halak, teknősök, gyíkok, madarak is megjelennek, de táncoló emberek is láthatók rajtuk egyes jelenetekben. Az egyik emberfigura egy madár csőrére hasonlító maszkot visel egy képen. A helyszín csak nehezen megközelíthető, San José del Guaviare-ból induló két órányi autóút után még négyórás gyalogút várt a filmesekre, hogy megpillanthassák a sziklarajzokat.

A sziklafestmények mérete nagyon eltérő, sok kép pedig olyan magasan található a sziklafalon, hogy csak drónnal érték el. Iriarte szerint a dolog magyarázata azokban a fatornyokban rejlik, amelyek szintén szerepelnek a képeken. A fatornyok olyan jelenetekben szerepelnek, amelyek róluk kötéllel leugráló figurákat ábrázolnak. A festményeken fák és hallucinogén növények is megjelennek. A tudós magyarázta szerint az amazonasi népek úgy gondolták, hogy az állatoknak és a növényeknek is van lelkük, és barátságos, vagy ellenséges módon kommunikálnak az emberekkel a rituálékon keresztül, amelyek a sziklafestményeken is megjelennek. Iriarte elmondta, hogy egyelőre csak a festmények egy részét találták meg, és még nagyon sok felfedezni való vár rájuk, úgyhogy amint a pandémia engedi, visszatérnek a régészeti helyszínre.

(MTI)

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szabó A. Imre
2020. december 03. 14:36
Hová lett a kommentem, mandiner?
NTLLK
2020. december 03. 13:59
Ez csodálatos, hogy ezek az ősi állatok akkor még tudtak rajzolni.
I_Isti
2020. december 03. 13:57
Ezek mélyűrből származó űrlények üzenetei a zemberiségnek. Még zenét is odatettek hullámformában meg qr-kódokat, má' csak meg kell fejteni. A b verzió, hogy Banksy-t elnyelte egy törpe fekete lyuk, és ahogy éppen áthaladt a szingularitáson visszakerült 12500 és háromnegyed évvel ezelőttre, és így üzent a mának, amikor a fekete lyuk végül is mégis kiköpte...
Hétszűnyű Kapanyányi Monyók
2020. december 02. 11:28
Ócsa libernyák hamisítványok. A Bibliából pontosan tudjuk, hogy a Föld lapos és néhány ezer éve teremtette Isten egyhetes munkával, hogy aztán Orbán Viktornak adja az egészet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!