2,3 Celsius-fokkal emelkedhet a globális átlaghőmérséklet

2021. január 05. 12:31

A már a levegőben lévő szén-dioxid miatt okozhatja ezt a hatást.

2021. január 05. 12:31
null

A már a levegőben lévő szén-dioxid miatt nagyjából 2,3 Celsius-fokkal fog emelkedni a globális átlaghőmérséklet az iparosodás előtti szinthez képest amerikai és kínai kutatók szerint, akik a Nature Climate Change című folyóiratban publikálták tanulmányukat.

A Texasi A&M Egyetem klímakutatója, Andrew Dessler és a Lawrence Livermore Nemzeti Laboratóriumnál (LLNL), valamint a kínai Nankingi Egyetemen dolgozó kollégái úgy számították ki az úgynevezett „büntető” – vagyis a már kibocsátott üvegházhatású gázok miatt mindenképpen bekövetkező – melegedés mértékét, hogy figyelembe vették, hogy a bolygó egyes területei eltérő ütemben melegszenek és azok a térségek, amelyek eddig nem melegedtek gyorsan, előbb-utóbb behozzák a lemaradásukat.

A szakember szerint azonban az, hogy a melegedés mértéke meghaladja a nemzetközi célkitűzéseket – vagyis a globális átlaghőmérséklet emelkedésének jóval 2, de inkább 1,5 Celsius-fok alatt tartását az iparosodás előtti szinthez képest –, nem jelenti, hogy az emberiség elvesztette a harcot a globális felmelegedéssel szemben. Amennyiben sikerül belátható időn belül elérni a zéró szén-dioxid-kibocsátást, akkor a 2 Celsius-fokos globális melegedést sikerülhet évszázadokra kitolni, elegendő időt biztosítva az emberiségnek az alkalmazkodáshoz. „A melegedés üteme teszi az éghajlatváltozást annyira szörnyűvé. Ha 100 ezer év alatt kell hozzászoknunk néhány Celsius-fok melegedéshez, az nem jelentene akkora problémát. Azzal megbirkóznánk. Ám ugyanennyi emelkedés száz év alatt, már nagyon rossz lenne” – jegyezte meg Dessler.

(MTI)

(Fotó: A globális felmelegedés, az éghajlatváltozás ellen hathatósabb intézkedéseket követelve tüntetnek az Iskolai Sztrájk az Éghajlatért nevű nemzetközi mozgalomhoz tartozó diákok Berlinben 2019. február 22-én. A felirat jelentése: a szénenergia = klímagyilkos. MTI/EPA/Omer Messinger)

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bölcsbagoly
2021. január 06. 13:51
A klimahiszti prostituálta a klímakutatókat és teljesen elhülyítette a hiszékenyeket! - Mivel ma már majdnem mindenki járt iskolába, a többség akár középszinten is, miért nem tanulták meg biológia órán, hogy minden élőlény lélegzik, a növények is s ráadásul a nap 24 órájában s télen-nyáron? - Földrajz órán miért nem hallottak a klímaváltozásról és okairól? - Szerintük a földtengely dőlésszögének változása, a naptevékenység fokozódása vagy lassulása, a földrengések és a vulkáni tevékenység mennyiben járul hozzá az éghajlat változásához? - Miért nem tudnak különbséget tenni az éghajlat és az időjárás közt? - Miért dőlnek be minden marhaságnak, csak mert xy írja, mondja, hazudja?
bajai
2021. január 06. 10:28
Nagyszerű! Ha már nincs rendes telünk, legalább hideg se legyen.
egyvilág
2021. január 05. 20:31
Egy tömör összefoglaló a globális problémákról, a felmelegedésről: https://egyvilag.hu/temakep/078.shtml
civis72
2021. január 05. 19:00
akkor kevesebbet kell majd fűteni...fasza
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!