Dzsihadisták gyerekeit szállította haza Franciaország

2021. január 13. 12:22

A gyerekek korábban kurd milíciák által ellenőrzött menekülttáborokban éltek.

2021. január 13. 12:22
null

Az Iszlám Állam terrorszervezethez csatlakozott francia dzsihadisták gyerekeit szállították haza Franciaországba – jelentette be a francia külügyminisztérium szerdán. A közlemény szerint öt, két és tizenegy év közti gyerek érkezett Franciaországba, ahol a gyermekvédelmi hatóságok védelmükbe vették őket. A gyerekek korábban a kurd milíciák ellenőrizte al-Hól és Rózs menekülttáboraiban éltek.

Négyen rossz állapotban vannak

Szíriából velük együtt így összesen 35, francia állampolgárságú dzsihadista gyerekét szállították Franciaországba a terrorszervezet 2019-es összeomlása óta. A gyerekek nagy része árva, ritkább esetekben a menekülttáborban fogva tartott anyák hozzájárultak a hazaszállításukhoz.

Az AFP francia hírügynökség a térséget ellenőrző kurd hatósági forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy a gyerekekért kedden érkezett küldöttség Franciaországból. A magát megnevezni nem kívánó kurd tisztségviselő szerint négy közülük rossz egészségi állapotban van.

Bírálatok

A francia kormányt többször érte bírálat, mert nem hajlandó hazaszállítani azt a körülbelül 150 állampolgárát, akik korábban az Iszlám Állam iraki és szíriai területein harcoltak.

Az Emberi jogok nemzeti tanácsa (CNCDH) nevű francia kormányzati szervezet becslése szerint 250, francia állampolgárságú kiskorút tartanak fogva északkelet-szíriai menekülttáborokban.

Nemzetközi segélyszervezetek többször figyelmeztettek a táborokban uralkodó rossz körülményekre, a kurd milíciák pedig arra szólították fel a nyugati államokat, hogy szállítsák haza az itt fogvatartott állampolgáraikat.
 

(MTI)

A kép forrása: 2018. május 16-án közreadott kép szíriai gyerekekről egy elhagyott iskolaépület udvarán, Aleppó kormányzóság nyugati Atarib városánál május 14-én. A kelet-gútai polgárháborús harcok elől elmenekült szíriai családok egy része az iskolaudvaron létesített sátortáborban húzza meg magát. (MTI/EPA/Mohamed Badra)

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Spiltyu
2021. január 14. 23:12
"Dzsihadisták gyerekeit szállította haza Franciaország" kurvajól tette!
Akitlosz
2021. január 13. 19:28
Kell az utánpótlás. Különben kik gyilkolásznának 15 év múlva?
Kristály
2021. január 13. 19:03
A következő nemzedék .
borsika
2021. január 13. 18:47
Dzsihadistákat. Haza. Franciaországba. Aztaqurva.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!