Malajzia után Magyarországon lesz a világ második legnagyobb kínai egyeteme

2021. május 27. 17:54

Egy online előadáson beszélt a kínai Fudan Egyetem alelnöke a budapesti kampuszról – írta meg a Telex.

2021. május 27. 17:54
null

Az intézmény vezetője beszélt arról, hogy milyen az egyetem négy sanghaji kampusza, melyben 40 ezer hallgató taul, több mint 3000 oktatótól. Megemlítette a magyar államtól kapott támogatást, valalmint a született megállapodást, melyent Palkovics Lászlóvak írtak alá – írta meg a Telex. 

A Fudan Hungary University egy független, önálló egyetem lesz, melyet Magyarországon regisztráltak a célból, hogy magyar diplomát adhasson ki.

Az alelnök megnevezte a Campus helyszínét, és a négy kart: bölcsészet- és társadalomtudomány, műszaki- és természettudományok, orvosi fakultás, valamint közigazgatás.

Budapesten 6000 diák fog tanulni, akiknek egy része lesz csupán magyar, lévén a Campus Európa egészéből fog toborozni tanulókat. Őket 500-600 oktató fogja tanítani, akiket szintén a világ minden tájáról toborozzák, mert „a globális verseny szereplőivé szeretnének válni” – hangzik el a videóban. 

– írja a Telex.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
matykox
2021. június 01. 16:58
Helyes, szükség van egy valóban ütős egyetemre. Pléh akadémikus a képen, ő lenne az alelnök? Ugye egy közismert széljobbos. Jaa, dehogy. De ugye ezeknek a bugris barmoknak mint a lófejű tyúk és harácsony csak az a fontos, hogy ez az ország senyvedjen, ne fejlődjön! Hát nem fogjuk hagyni!
lehetkalman
2021. június 01. 16:08
Nem lesz.
..--..
2021. május 28. 01:09
-zsoltkom- "Ez lesz a második legnagyobb kínai kampusz Kínán kívül, a legnagyobb Malajziában lesz, Európában pedig egyelőre ez lesz az egyetlen" Ha minden igaz, ezek szerint ez a legtöbb, amit el lehet róla mondani. Nos, egy bálna is nagy, de arányosan hozzá az agya jelentéktelen. A húsa miatt tehát lehet optimista egy húsfeldolgozó. Hát kb. így.. a kínai Fudan Egyetem a második legnagyobb húsfeldolgozó. Most akkor örüljünk, hogy csak második legnagyobb, vagy szomorkodjunk? Embertöltelékek készülnek benne hivatalos kínai csomagolásban. Majd itt is kiraknak a közterekre több millió kamerát, hogy az illetlenül rendszerbírálókat ne lehessen Fudan Egyetemre engedni... vagy a betagozódott magyar egyetemek ne fogadjanak önálló gondolkozókat. Életvitelszerűen bele fognak pofázni a magyar életekbe. Ipari vágóhíd, csak ez még a farkas fehérített lába az ajtórésben... most még szépek a szavak. Ilyen könnyen feladni a magyar szuverenitást? Ki gondolta volna.
Kiiisteleeeki
2021. május 27. 23:19
https://www.magyarkurir.hu/hirek/puspokot-es-papokat-tartoztattak-le-kinai-csincsiangban Ezt mondjuk vessük össze azzal, amit a jólértesült Szalma Gyuri hányt oda a Kontrán, többek között: nem "...beszélhetünk arról, hogy Kínában valóban keresztényüldözés lenne, legalábbis nem a központi kormány vezénylete alatt és nem abban a formában, ahogy azt a nyugati sajtóban megszellőztetik..." Mondjuk ezt az ordas nagy hazugságát - meg még sok egyéb álnaív, ordítóan képmutató, bárgyú fejtegetéseit - már a mandiner sem szemlézte (nem merte?), de a cikk más részeit igen. Kíváncsi vagyok, a magyarkurír fenti cikkét méltónak találja-e pl. a mandiner arra, hogy a nagy Szalma Gyuri mellett helyet szorítson neki a nyilvánvalóan rettentően keresztény olvasóközönség számára. Csak egyfajta kiegyensúlyozottságot sugalló célzattal, a jó ég tudja hány fudan-t pártoló cikknek némi illusztrációt adva.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!