Sikeresen landolt Elon Musk kísérleti űrhajója

2021. május 06. 07:53

Végső cél: emberek és rakomány szállítása a Marsra.

2021. május 06. 07:53
null

Sikeresen landolt szerdán első ízben a SpaceX amerikai űrkutatási magánvállalat Mars- és Hold-utazásra tervezett Starship kísérleti űrhajója, amelynek prototípusai az előző négy kísérlet során mindig felrobbantak. Az űrhajó SN15-ös prototípusát a Mexikói-öböl partján található texasi Boca Chica melletti indítóállásról bocsátották fel. A Starship néhány perc alatt körülbelül tíz kilométeres magasságba emelkedett, majd vízszintes helyzetben ereszkedett, és közvetlenül a földet érés előtt függőlegesbe fordulva landolt az indítóállás melletti leszállóhelyen. A kísérletet élőben közvetítették a YouTube videómegosztón. A felvételen látni lehetett, hogy a landolás után lángok csaptak fel az ötven méter magas űrhajó aljából, de gyorsan eloltották őket.    

Első igazán sikeres kísérlet

Fél év leforgása alatt ez volt az ötödik kísérleti repülése a Starshipnek. Az előző négy alkalomból háromszor az űrhajó landoláskor felrobbant, illetve a március elején végrehajtott kísérlet során rendben leszállt, majd nyolc percre rá robbant fel. A SpaceX eredetileg Mars-utazásra tervezett újrahasznosítható űrhajójának a végleges magassága, a szupernehéz első gyorsítófokozattal együtt, százhúsz méter lesz, átmérője pedig kilenc méter. Embereket és száz tonna rakományt szállíthat majd a Marsra.    

Elon Musk, a SpaceX alapítója és tulajdonosa korábban úgy nyilatkozott, hogy valószínűleg még az idén végrehajtják az űrhajó első Föld körüli tesztrepülését, de nem zárta ki, hogy felülvizsgálják a terveket. Az Egyesült Államok űrkutatási és űrhajózási hivatala (NASA) április közepén

Elon Musk űrvállalkozását bízta meg az első kereskedelmi jellegű Holdra szálló egység kifejlesztésével.

A Starship két űrhajóst visz majd az égitestre. Közülük legalább az egyik nő lesz. Nagyjából egy hétig folytatnak majd kutatást a Hold felszínén, mielőtt visszatérnek a Földre. Csaknem ötven éve nem járt ember a Holdon; 1969 és 1972 között tizenkét amerikai űrhajós szállt le az égitest felszínére.

(MTI)

Kép forrása: Youtube-videó

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mátyás01
2021. május 06. 21:04
Amíg nem találják fel az antigravitációs hajtóművet, addig esélytelen a távolabbi űr felfedezése. Azt meg nem értem, mi értelme van ennyit költeni hold és mars utazásra, hiszen már mindkét égitestet nagyjából ismerjük.
Akitlosz
2021. május 06. 18:39
"Közülük legalább az egyik nő lesz." Szegény második legjobb férfi. Tombol a hátrányos megkülönböztetés.
Akitlosz
2021. május 06. 18:38
"Elon Musk űrvállalkozását bízta meg az első kereskedelmi jellegű Holdra szálló egység kifejlesztésével." Ki bízta meg? Mi az alany? Elon Musk? Megbízta a saját cégét? Érdekes szerződés lehet.
Akitlosz
2021. május 06. 18:35
Hát ahogyan vesszük. Még mindig, megint kigyulladt leszállás után, csak most nem robbant fel. Ez így még nem jó, csak már nem annyira rossz, mint eddig volt, van haladás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!