Légihidat akar létesíteni a WHO a napokban Mazari-Sarifban

2021. augusztus 27. 22:29

Afganisztánban napokon belül elfogynak az egészségügyi készletek – közölte pénteken Genfben az Egészségügyi Világszervezet (WHO), és reményét fejezte ki, hogy sikerül légihidat létrehozni a pakisztáni hatóságok segítségével az észak-afganisztáni Mazari-Sarifban.

2021. augusztus 27. 22:29
null

A sérülések ellátásához és az elsősegélynyújtáshoz szükséges felszerelések, valamint a gyermekek krónikus alultápláltsága esetén alkalmazott gyógyszerek az elsődlegesen fontos cikkek között szerepelnek Afganisztánban, ahol tizennyolc millió ember függ a segélyektől – közölte a WHO regionális veszélyhelyzeti igazgatója.    

– mondta Rick Brennan egy ENSZ által szervezett sajtótájékoztatón. Az Iszlám Állam terrorszervezet által csütörtökön a kabuli repülőtérnél elkövetett merényletben helyszíni beszámolók szerint 92 ember halt meg, közöttük 13 amerikai katona. A robbantás sebesültjei közül több mint kétszázat több kórházba szállítottak, egyebek között az Emergency olasz civil szervezet által működtetett intézménybe, ahol kifogyóban vannak a sebesülések ellátásához szükséges eszközök – mondta Brennan, aki Kairóból beszélt videokapcsolat segítségével.    

– mondta. „Afganisztánban most az az egyik problémánk, hogy nem működik polgári légiközlekedési hatóság, de Pakisztánnal együttműködünk a mazari-sarifi repülőtér igénybevételében, (...) így minden szükséges intézkedést meg tudunk szervezni a repülőgépek és a teherszállító gépek leszállásához” – tette hozzá a regionális igazgató.    

A művelethez szükséges légi feladatokat a Pakistan International Airlines, a földi logisztikai teendőket pedig a WHO látja el

– közölte Inas Hamam WHO-szóvivő. A biztonsági intézkedések azonban még kidolgozásra várnak. A kabuli repülőteret őrző amerikai erők augusztus 31-én kivonulnak, biztonsági vákuumot hagyva maguk után. Törökország még nem hozott végleges döntést a táliboknak azzal a kérésével kapcsolatban, hogy a külföldi erők kivonása után segítséget nyújtson a kabuli repülőtér működtetéséhez. Recep Tayyip Erdogan török elnök pénteken közölte, hogy még folynak a tárgyalások.    

Az afganisztáni repülőutak biztosítási költségei soha nem látott magasságba emelkedtek a robbanást követő tizenkét órában – mondta Brennan. Az igazgató szerint a WHO által figyelemmel kísért afganisztáni egészségügyi létesítmények mintegy 97 százaléka működik – mondta az igazgató. Az elmúlt években kiképzett egészségügyi dolgozók – bábák, ápolók és orvosok –, főként nők, elmenekültek, tovább növelve az országól az „agyelszívást” – tette hozzá Brennan.

(MTI)

Fotó: MTI/AP/Amerikai védelmi minisztérium

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mgyfree
2021. augusztus 28. 18:43
Afganisztánban napokon belül elfogynak az egészségügyi készletek – közölte pénteken Genfben az Egészségügyi Világszervezet (WHO), ÉS?
biga0771
2021. augusztus 28. 13:03
Leegyszerűsítve az amcsik felfegyverezték a tálibokat !
TAVIROZSA
2021. augusztus 28. 06:36
Afganisztánnak van külföldön zárolt pénze, abból lehetne vásárolni eü felszerelést és élelmiszert!
bagira
2021. augusztus 28. 06:22
Biden a tálibokat suttyomban felfegyverezte fegyverletétel kivonulás címén , nem csak pénzmosás létezik hanem hatalom átmosás is .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!