Olaszországban bezárják a diszkókat

2021. december 23. 22:32

Még a bárpultnál fogyasztott kávéhoz is védettség kell.

2021. december 23. 22:32
null

A vendéglátóhelyeken az állva fogyasztáshoz is szükségessé vált a koronavírus elleni védettségi igazolás Olaszországban, és országosan kötelezővé tették a szabadtéri maszkviselést a római kormány ünnepi járványintézkedéseivel, melyeket csütörtök este jelentettek be, miközben az omikron vírusvariáns aránya megközelítette a harminc százalékot.

A járványmutatók ugrásszerű emelkedése miatt a Mario Draghi vezette kormány, korábbi bejelentéseinek megfelelően, tovább növelte az óvintézkedések szintjét.    

Az utóbbi egy nap alatt végzett több mint 900 ezer tesztelésen több mint 44 ezer új fertőzöttet azonosítottak, nyolcezerrel többet, mint szerdán, és 168 beteg halt meg az egy nappal korábbi 146-hoz képest. December 14-én a napi esetszám alig haladta meg a húszezret.    

Az egész országban kötelezővé tették az orrot és szájat elfedő maszk viselését

A karácsony előtti kormányülésen hozott döntéseket Roberto Speranza egészségügyi miniszter hozta nyilvánosságra a televíziókban, rádiókban és az interneten élőben közvetített sajtótájékoztatón.    

Az egész országban kötelezővé tették az orrot és szájat elfedő maszk viselését szabadtéren is hatéves kortól. Az intézkedés egyelőre január 31-ig érvényes. Zárt térben, például irodákban, üzletekben, mozikban, színházakban, sportlétesítményekben, játéktermekben, valamint a városi és a hosszabb távú tömegközlekedési eszközökön – így a vasúton és a repülőgépeken is – az FFP2 típusú maszkot kell viselni.

A mozikban és a stadionokban megtiltották az étel- és italfogyasztást.    

A vendéglátóhelyekre kizárólag védettségi igazolás birtokában lehet belépni

Ez azt jelenti, hogy legalább egy oltással, a betegségből történt felgyógyulás igazolásával vagy ezeket kiváltó negatív teszteredménnyel. Az eddigi gyakorlattal ellentétben a védettségi igazolást nem csak asztalnál történő fogyasztás esetén kell felmutatni, hanem akkor is, amikor valaki a bárpultnál állva fogyaszt el egy csésze kávét vagy cappuccinót, ami az olaszok mindennapos életének szerves részét képezi.    

A szigorítás értelmében február elsejétől a védettségi igazolás érvényességét a korábbi kilencről hat hónapra csökkentik.

Az emlékeztető oltást pedig az utolsó adag vakcinától számított négy hónap múlva kell felvenni az eddigi öt helyett. Külön korlátozások vonatkoznak a közelgő szilveszterre is: január 31-ig tilosnak számítanak a szabadtéri tömörüléssel járó események, ünneplés, koncertek.    

Január 31-ig bezárják a diszkókat és táncolásra alkalmas más szórakozóhelyeket.    

Az egészségügyi miniszter hangsúlyozta, hogy megerősítik a határellenőrzést is, ami azt jelenti, hogy elsősorban a repülőtereken szigorítják az utasok ellenőrzését. Jelenleg az Olaszországba való belépéshez az Európai Unió tagállamaiból és ezeken kívülről érkezőkre is tesztelési kötelezettség vonatkozik a beoltottak számára is. Speranza kijelentette, hogy a január 10-ig tartó téli szünet végére pontos képet akarnak kapni az oktatási intézmények járványhelyzetéről, és ennek feltérképezésében a védelmi tárca is segítséget nyújt.    

A járvány tombolása Észak-Itáliában tetőzik

Lombardiában az utóbbi egy nap alatt végzett több mint kétszázezer tesztelésen közel 13 ezer beteget azonosítottak, ami a legmagasabbnak számít a járvány tavaly kezdődött terjedése óta. Az új fertőzöttek negyven százalékánál mutatták ki az omikron vírusvariánst.    

Milánó városa első számú gócpontnak számít, mivel hét nap alatt az esetszám 135 százalékkal emelkedett. 

Az egészségügyi tárca december 6-i közlése szerint az omikron az új betegek kevesebb mint egy százalékánál volt kimutatható. A csütörtöki adatok szerint a vírusvariáns jelenléte elérte a 28,2 százalékot.

(MTI)

Fotó: Jeffrey Groeneweg / ANP MAG / ANP via AFP

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
konzervatív átlagpolgár
2021. december 25. 18:17
Akkor mindenki kitörölheti az oltásaival meg csúnyán bekajált védettségével odakint (is). Egy hónap múlva itt is ez lesz, és választásokra fogjuk "legyőzni" az ötödik hisztériahullámot, hogy szavazhassunk végre a hatodik és a további hullámokra, ötödik és további oltásokra, felülmúlhatatlanul sikeres permanens oltási akcióhetekre, és eszetlen szabályokra, meg mindezekkel való zsarolásra. Hajrá Magyarország hajrá Magyarok!
Járványfigyelő
2021. december 24. 11:55
https://bit.ly/32onzwz Nem biztos, hogy az a 72% átoltottság elég lesz a súlyos esetek csökkentéséhez.
Bitrex®
2021. december 24. 10:15
Felőlem akár örökre is bezárhatják. Mindig is rühelltem a diszkókat. Járd a funkyt digó gyerek, Míg a pofádba nem verek.
pandalala
2021. december 24. 09:11
Na, akkor nem megyek diszkóba. :-) Végre valami, ami engem nem érint .... Mondjuk az utóbbi tíz évben vendéglőbe sem igen járok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!