Álmában ölt meg közel egy tucat katonát az Iszlám Állam

2022. január 21. 17:24

Az áldozatok irakiak voltak.

2022. január 21. 17:24
null

Az Iszlám Állam feltételezett fegyveresei megtámadtak egy iraki laktanyát Diyala tartományban, és tizenegy katonát öltek meg alvás közben – írja az Aljazeera  – amely iraki biztonsági forrásokra hivatkozik – nyomán a 24.hu.

A szélsőséges iszlamista szervezet a felelősséget nem vállalta, és a támadás körülményei sem tisztázottak, de az AP-nek nyilatkozó két iraki tisztségviselő beszámolója szerint az IÁ katonái helyi idő szerint hajnali háromkor behatoltak a laktanyába, és agyonlőtték a  katonákat. A névtelen források szerint ezután katonai erősítést küldtek abba a faluba, ahol a péntek hajnali támadás történt, és biztonsági erőket vonultattak fel a környező területeken is.

Ismert: 2014-ben az Iszlám Állam nagy területeket foglalt el Irakban és Szíriában. A szervezet ellen irányuló véres offenzívák sorozatát követően az iszlamista fegyveres csoport elvesztette területei ellenőrzését, és 2017-ben gyakorlatilag vereséget szenvedett, de sok területen továbbra is aktív marad az alvósejtjei révén – olvasható a cikkben.

Nyitókép: MTI/AP/Nemzetközi koalíció

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dorset Naga
2022. január 22. 00:07
Na bassza meg, őrség nem volt? Milyen laktanya az ilyen?
blondiner
2022. január 21. 23:18
Milyen laktanya az, ahol minden katona alszik?
Akitlosz
2022. január 21. 22:09
Csak a kommunizmus idején volt divat, hogy a laktanyákat őrizték és illetékteleneket nem engedtek be? Japánban egy medve ment be egy laktanyába és megtépett egy katonát. Csupán önerőből külföldi segítség nélkül Irak semmire sem menne az Iszlám Állam ellen, az Iszlám Állam elfoglalná az egészet.
NTLLK
2022. január 21. 21:31
Hogy az Iszlám Állam álmában öl, ezt készséggel elhiszem. Viszont a szegény irakiakat talán álmUKban ölte meg.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!