Február 1-jén lépett hatályba a Németországban az online szolgáltatásokról szóló törvény (Hálózati Végrehajtási Törvény; NetzDG) módosítása, amelynek rendelkezései különböző működési feltételeket szabnak a több mint 2 millió felhasználóval rendelkező online platformok, így különösen a Facebook és a Google számára. A módosítás a büntető eljárásokkal kapcsolatos:
mostantól a platformok kötelesek információt szolgáltatni az eljáró hatóságok számára,
illetve kötelesek törölni felületeikről azokat a tartalmakat, amelyek a büntető törvénykönyv valamelyik rendelkezését sértik meg. A jogellenes tevékenységet pedig kötelesek jelenteni a német szövetségi bűnügyi hivatal (Bundeskriminalamt, BKA) számára.
A hivatal várakozásai szerint évente 250 ezer jelentés érkezhet a cégek részéről, ami 150 ezer büntetőeljáráshoz vezethet.
Az ügyszámok várható drasztikus növekedése miatt a BKA külön szervezeti egységet is létrehozott, amelyet Bűnügyi Tartalmakra Szakosodott Központi Jelentéstevő Iroda (Zentralen Meldestellen für Hasskriminalität im Internet, ZMI). Itt a tervek szerint közel 200 tisztviselő fog dolgozni – legalábbis a BKA szóvivője szerint.
A platformoknak ez nem tetszik. A Google, a Facebook részéről
a Meta, a Twitter és a TikTok eljárást indítottak az állammal szemben a kölni közigazgatási bíróság előtt.
Az eljárás eredményeképpen a német igazságügyi miniszter megígérte a Metának és a YouTube-ot is üzemeltető Google-nek, hogy mindaddig, amíg a közigazgatási eljárás le nem zárul, a cégek nem kötelesek jelentést tenni a BKA-nak.
Azt pedig egyelőre
nem látni előre, hogy a kölni bíróság mikor dönt.
Ebben a függő helyzetben a BKA feladatain, vagyis a gyűlöletbűncselekmények megfékezésén más állami szervek dolgoznak majd.
Mindeközben készülőben van az Európai Unió szabályozása is ugyanebben a tárgykörben. A digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály (Digital Services Act, DSA) szintén a tech óriások szabályozásával kapcsolatos, számos német szakértő éppen ezért a német törvényt, azaz a NetzDG-t tartja a DSA előszobájának.
A DSA-val kapcsolatos tárgyalások az Európai Tanács és az Európai Parlament között már folyamatban vannak. Ezzel kapcsolatban Emmanuel Macron azt ígérte, hogy még a francia soros elnökség ideje alatt megszülethet a végleges jogszabály.
Kép: Beata Zawrzel / NurPhoto / NurPhoto via AFP