Az ukrán védelmi tanács vezetője elhúzódó háborúra számít

2022. május 31. 16:22

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) hivatalos Facebook-oldalán közölte, hogy az ukrán fegyveres erők tagjai megsemmisítették a Wagner orosz zsoldoshadsereg nagy létszámú alakulatát a Donyec-medencében.

2022. május 31. 16:22
null

Oroszország ukrajnai háborúja nem fog hamar véget érni, az ukrán államnak pedig minden erőfeszítését össze kell szednie a győzelem érdekében – figyelmeztetett Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára az Ukrinform hírügynökségnek adott, kedden megjelent interjújában.

Danyilovot azzal kapcsolatban kérdezte meg a hírügynökség, hogy a február 24-én indított háború a századik napjához közeledik és az újságírók arról faggatták, szerinte milyen következtetéseket lehet levonni. „Először is, még túl korai következtetéseket levonni. Másodszor, szerintem veszélyes dolgokat mondtak azok, akik azt állították, hogy a háború hamarosan véget ér, hogy már győztünk és áprilisban ünnepelni fogunk. Sajnos, a háború folytatódik, és még sok tennivalónk van a győzelemig. Nagyon nehéz dolgunk van a fronton, harcok dúlnak

Nem lehetünk elégedettek, amíg az utolsó orosz csizma is tapossa országunkat. Senki nem vonta vissza az Oroszországi Föderáció államunk elpusztítására irányuló utasítását. Ezzel együtt kell élnünk, és minden döntésünket ennek megértésével kell meghoznunk” – szögezte le a védelmi tanács vezetője.

 Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) hivatalos Facebook-oldalán közölte, hogy az ukrán fegyveres erők tagjai megsemmisítették a Wagner orosz zsoldoshadsereg nagy létszámú alakulatát a Donyec-medencében. Erről azonban több részletet nem hoztak nyilvánosságra. Kommentárjában a biztonsági szolgálat emlékeztette az orosz katonákat: „a megszálló hadsereg elhagyásának egyik módja, hogy felhívják az SZBU forródrótját, megadják magukat és akkor életben maradnak”. A kijevi városi katonai adminisztráció közben a Telegram üzenetküldő alkalmazáson arról tájékoztatott, hogy megerősítik az ukrán főváros védelmét arra az esetre, ha az orosz csapatok újfent megpróbálnának benyomulni. A közlemény szerint Kijev első védelmi vonala a várostól nagy távolságra épül. „Ha lesz második támadás, nem kerülhetjük el a károkat, de ezek a lehető legkisebbre csökkentendők. Kijev első védelmi vonalát a várostól nagy távolságra építjük ki azért, hogy

– hangsúlyozta a kijevi katonai adminisztráció. 

Az ukrán vezérkar napi helyzetjelentésében egyebek mellett arról számolt be, hogy az orosz erők harci cselekményei elsősorban a Donyec-medencére összpontosulnak: rohamműveleteket hajtanak végre Szeverodoneck és Bahmut irányában, továbbá offenzívát készítenek elő Liman városnál. A kijevi katonai vezetés legfrissebb, keddi összesítése szerint eddig hozzávetőlegesen 30,5 ezer orosz katona esett el. Az ukrán erők megsemmisítettek 208 orosz repülőgépet, 174 helikoptert, 13 hadihajót, 1358 harckocsit, 3302 páncélozott harcjárművet, 649 tüzérségi és 93 légvédelmi rendszert, valamint 208 rakéta-sorozatvetőt.

(MTI)

(Fotó: Ukrán katonák átvizsgálnak egy orosz MT-LB kétéltű páncélozott vontatót a kelet-ukrajnai Harkiv megyében 2022. május 29-én. Az ukrán hadsereg a keleti frontvonalon megszerzett orosz harcjárműveket szükség esetén megjavítja, és használatba veszi.MTI/AP/Bernat Armangue)

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pitypang1125
2022. június 01. 06:29
Annyira győznek, hogy folyamatosan menekülnek, szöknek nyugatra.
Akitlosz
2022. május 31. 21:49
"Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) hivatalos Facebook-oldalán közölte, hogy az ukrán fegyveres erők tagjai megsemmisítették a Wagner orosz zsoldoshadsereg nagy létszámú alakulatát a Donyec-medencében. Erről azonban több részletet nem hoztak nyilvánosságra." Tehát kamu, üres duma.
Menhetten
2022. május 31. 20:24
https://uploads.disquscdn.com/images/38ef6ea983c6028f930eb9fabf8b39b1a22b6cc44d8d3432f65bd665fa0bfc9b.jpg
PUSZTÍTÓ1
2022. május 31. 19:43
+++++++++++++++++++++++++ MOSZKOVITÁKNAK, putler RAJONGÓKNAK INGYEN OROSZ RULETT DUPLA GOLYÓVAL! ++++++++++++++++++++++++ BONUS VODKA KÖRÖNKÉNT ++++++++++++++++++++++++
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!