Kína elutasította a találkozót Ferenc pápával

2022. szeptember 15. 21:41

A pekingi vezetés időhiányra hivatkozva utasította el a Vatikánt.

2022. szeptember 15. 21:41
null

A Vatikán kezdeményezte Ferenc pápa és Hszi Csin-ping kínai elnök találkozóját míg mindketten a kazah fővárosban, Nur-Szultanban tartózkodtak, de a pekingi vezetés időhiányra hivatkozva elutasította ezt – közölte csütörtökön egy szentszéki forrás.

Az illetékes nem részletezte, hogy a Vatikán mikor, illetve hogyan vette fel a kapcsolatot az esetleges találkozó ügyében a pekingi vezetéssel, amellyel így is kényes párbeszédet folytat a római katolikus egyház helyzetéről Kínában. Úgy fogalmazott, hogy a Vatikán „jelezte elérhetőségét”,

Ferenc pápa és Hszi is szerdán Nur-Szultanban tartózkodtak. A katolikus egyházfő a világvallások vezetőinek kongresszusán vett részt, míg a kínai államfő hivatalos látogatáson volt. Hírügynökségek megjegyezték, hogy kettejük találkozója történelmi jelentőségű lett volna.    

Ferenc pápa kedden úton a közép-ázsiai országba a repülőgépen őt kísérő újságírók esetleges találkozót feszegető kérdéseire felelve azt mondta, hogy „nincsenek híreim erről”. Amikor pedig arról faggatták, hogy hajlandó lenne-e Kínába elutazni, azzal válaszolt, hogy erre mindig kész.

(MTI)

Nyitókép: Filippo MONTEFORTE / AFP

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gyzoltan
2022. szeptember 16. 06:19
Gondolom, Kínának is gyanús a pápa, hogy "sajátos" célokat követ, hogy megingott a kereszténység képviseletében...
Sincero
2022. szeptember 16. 01:35
Nem akarok ötleteket adni a Szentatyának, de azért Bidét - mint "katolikust" - igazán magához rendelhetné egy audienciára. Talán nem Hszi Csin-ping-nél és Putyinnál kellene kopogtatnia, hanem a "mi" oldalunkon... A "keresztény" Európánál és Amerikánál. Ha itt, a mi házunk táján megoldja a dolgot, akkor a másik oldalon talán már nem is lesz teendője.
Trombitás Keresztély
2022. szeptember 15. 23:29
A mandiner szereti dilemmába ejteni az olvasóit, hogy a kommunista párttitkárnak vagy a keresztény vallási vezetőnek kell ilyenkor igazat adni. 🤣🤣🤣
Ventrotty
2022. szeptember 15. 22:55
A mandi kommentszekciója egy libsi buzitalálkozó lett! Ezek itt fényesítgetik egymás szerszámát, tisztogatják egymás kloákáját a nyelvecskéjükkel! Már mondtam, az hogy valaki egy hazátlan buzi, az magánügy, ne itt reklámozzátok a másságotokat!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!