Páncélozott vonaton járja Oroszországot Vlagyimir Putyin

2023. február 19. 11:12

Az orosz elnök attól tart, hogy az ukránok bármikor lelőhetik az elnöki különgépet, ezért inkább titkosított útvonalon, páncélozott vonatával utazik.

2023. február 19. 11:12
null

„Az orosz elnök attól tart, hogy az ukránok bármikor lelőhetik az elnöki különgépet, inkább titkosított útvonalon, páncélozott vonatával utazik arra a néhány rendezvényre, ahol meg kell jelennie, az ideje nagy részét pedig valdaji és fekete-tengeri luxusrezidenciáin tölti” – írta meg a Világgazdaság. Mint ahogy azt a lap kifejtette, a decemberi kirgizisztáni látogatása óta nem ült repülőre Putyin. 

A lap szerint Putyin a vonattal utazgat a rendezvények, illetve saját luxusrezidenciái, így a Fekete-tenger partján épült hatalmas palota és valdaji otthona között is. Hogy ezeket kényelmesen elérje, 2019-ben gyakorlatilag 

külön sínpárt kellett lefektetni közöttük, majd saját megállókat is felhúztak, amelyeket hermetikusan lezártak a kíváncsiskodók elől.

A Telegraphra hivatkozva arról számoltak be, hogy a vonat csaknem 1 milliárd rubelbe került, azaz nagyjából 4,75 milliárd forintba. „A vonaton van egy elnöki lakosztály háló- és fürdőszobával, illetve egy irodával. Egy másik kocsiban van egy fogadóterem és egy tárgyaló, ahol értekezleteket tarthatnak a kormány tagjai az elnök meghívására. Ezenkívül egy komplett kommunikációs részleggel is ellátták, hogy Putyin semmiről se maradjon le utazásai során. A külsejét szürkére és vörösre festették, így úgy néz ki, mint bármelyik másik civil személyvonat, semmilyen külső jelzés nem különbözteti meg” – írta a VG.

Nyitókép: VG/Alexey Druzhinin

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Igazszó
2023. február 20. 13:06
Szar zsidó propaganda, buzi cuckoldkonzi mandineres tálalásban. Hazug is szánalmas is.
csjanos
2023. február 20. 10:22
....minha ez bárhol a világon nem lenne meg...röhely...angol titkosszolgálat...
Ricsibmf
2023. február 20. 07:18
A kép alapján kényelmesnek tűnik. Amúgy: https://www.youtube.com/watch?v=7N2FTHBc8ds
APESZ72
2023. február 20. 00:32
ok
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!