Behúzták a lízingelt repülőket – így működik az orosz légiközlekedés

2023. március 04. 18:23

Hiány van az alkatrészből, egyre kevesebb gép repül, és a biztonság is fogyóeszköznek számít.

2023. március 04. 18:23
null

Mintha mi sem történt volna, úgy repkednek belföldön az orosz légitársaságok járatai, de ez a felszín, a mélyben súlyos problémát húzódnak meg – írja a Világgazdaság. A portál szerint az üzemeltetőknek most a nemzetközileg elfogadott ellenőrzési standardokkal sem kell foglalkozniuk, ahogy a lízingelt gépek után sem kell a bérleti díjakat kifizetniük, mivel sajátos értelmezésük szerint a nyugati szankciók ez alól felmentést adnak a számukra. Sőt,

a Kreml egyenesen megtiltotta a légitársaságoknak, hogy a náluk lévő lízingelt repülőket visszaszolgáltassák a lízingcégnek,

így azok már orosz földön regisztrált gépként folytathatták légügyi pályafutásukat. Leszámítva azt, hogy a fenntartásukhoz, karbantartásukhoz szükséges alkatrészek hivatalos beszerzési forrásai a szankciók miatt elapadtak, s a biztonságos repüléshez elengedhetetlen rendszeres szoftverfrissítésekhez sem juthatnak hozzá.

Az orosz légitársaságok flottájában 40 százalékát tesznek ki a háború kitörése után ott ragadt lízingelt repülők, 

amelyek még számos nemzetközi kártérítési pernek lesznek alanyai. A Cirium piacelemző cég adatai szerint az egy évvel ezelőtt még 544 Airbus és Boeing állt az orosz utasok rendelkezésére, számuk mára 467-re csökkent. 

Nyitókép: YouTube

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
McFocker
2023. március 04. 21:01
De A sZaNkCiJók nEm MŰkÖdNek - Özvegy Baszó Manyika néni átlag mandiner kommentelő
Timike78
2023. március 04. 20:46
MC-21 az orosz válasz- francia sajtokat is gyártanak már. Amerika kapja be.
files32
2023. március 04. 19:36
A genetikailag ruszki birkák megint hörögnek mert báncsák a testvért.
felcsutfan
2023. március 04. 19:34
A ruszki légitársaságok azért lobbiznak a Roszaviaciánál, hogy az engedélyezze a szervizintervallumok jelentős kitolását. Persze csak akkor, ha az a biztonságot nem veszélyezteti. LOL Persze szigorúan csak alaposan indokolható egyedi esetekben. Megvannak már a szovjet időket idéző eufemizmusok is: "alternatív módszerek a légialkalmasság megállapítására", "kivételes felmentés" és a többi XD
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!