Még a börtönből is programot hirdetett Putyin egyik „ősellensége” – szerinte az orosz elnök veresége elkerülhetetlen

2023. július 02. 08:09

Navalnij programja többek között arról is szól, hogyan lehetne szembeszállni „a Kreml minden területre kiterjedő uralmával”.

2023. július 02. 08:09
null

Június 19-én kezdték tárgyalni az orosz elnök egyik legerősebb politikai ellenfelének, Alekszej Navalnijnak a büntetőperét a Moszkvától mintegy 230 kilométerre található Melehovóban. Több sajtóorgánum is arról számolt be, hogy az újságírókat kizárták a börtön díszterméből, és a közvetítés során is technikai problémák adódtak.

 Az orosz ellenzéki politikus elleni vádakat Navalnij csapata a Twitteren nyolc pontban szedte össze, a vádirat maga mintegy négyezer oldal. A vádpontok az oroszországi büntető törvénykönyvre hivatkozva a következők:

  • szélsőséges közösség létrehozása,
  • szélsőségességre való nyilvános felbujtás,
  • szélsőségességre való nyilvános felhívás az interneten,
  • nácizmusra való felbujtás,
  • kiskorúak befolyásolása,
  • kiskorúak bevonása életveszélyes cselekményekbe,
  • állampolgári jogokat sértő nonprofit szervezet létrehozása,
  • valamint szélsőséges tevékenység finanszírozása.

Nyolcoldalas programot hirdetett a börtönből

A 24.hu cikkében arra hívta fel a figyelmet, hogy bár magáról a tárgyalásról nem sok minden derült ki, az ellenzéki politikus a hivatalos oldalán keresztül – a többnyire már emigrációban élő – támogatói segítségével

nagyszabású programot hirdetett.

A nyolc oldalnyi programban – amely az ő neve alatt jelent meg – Navalnij több fontos megállapítást tesz, például az orosz–ukrán háború lehetséges kimenetelével kapcsolatban is, de részletesen leírja annak módszertanát is, hogy szerinte hogyan lehetne szembeszállni „a Kreml minden területre kiterjedő uralmával és rendkívül hatékony politikai kampánygépezetével”.

Navalnij úgy véli, Putyin katonai veresége elkerülhetetlen, de hogy ez miként valósul meg, illetve milyen következményekkel jár majd, azt senki sem tudja jelenleg megmondani – idézte a program főbb pontjait a lap.

***

***

Nyitókép:MTI/EPA/Jevgenyij Feldman

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gyzoltan
2023. július 03. 09:21
=Még a börtönből is programot hirdetett Putyin egyik „ősellensége” – szerinte az orosz elnök veresége elkerülhetetlen= -hát lehet, hogy ráhibázott... Mivel az egész műsor a németek ellen már felvonultatott megoldások alapján zajlik, várható, legalább is a cionista körök ebben reménykednek, hogy a végeredmény is azonos lesz.., hiszen látszólag, a németek is álltak győzelemre, hogy aztán szomorú végre juttassák őket... Gondot legfeljebb az orosz atomarzenál megléte okozhat, de bizakodhatunk bennük, mint a múltban is, most is találnak rá megoldást, hogy elérjék Oroszország felprédálását... -ez a világgazdaság összeomlásának elkerülésére elkerülhetetlen!
survivor
2023. július 03. 07:45
Ez egy Netflix sorozat ???
Alena
2023. július 03. 02:37
Kuldjek Ukrajnába ... Ott neki minden tökéletes,...pizza,cucc,nácik,zelenskij....
akiaki
2023. július 02. 21:13
már 1 éve meghalt, nem? majdnem!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!