Dübörög a lengyel médiaháború: két vezetője is lett a köztévének

2023. december 27. 11:59

A lengyel kormányváltást követően a közmédia vezetőinek leváltása újabb bohózatot produkált kedden: a köztévé két, egymást el nem ismerő felügyelőbizottsága két elnököt választott a média élére.

2023. december 27. 11:59
Polish Public Television Stops Broadcasting After Media Bosses Sacked
Maráczi Tamás
Maráczi Tamás

December 26-án a lengyel Nemzeti Médiatanács (RMN) bejelentette, hogy Michal Adamczyket nevezték ki az állami televízió (TVP) elnökének. Az RMN-t még a Jog és Igazságosság (PiS)-kormány hozta létre 2016-ban, hogy ellenőrizze a lengyel média működését és kinevezze a közmédia vezetőit. 

Michal Adamczyk a TVP egyik legismertebb arca, a PiS két ciklusa alatt a köztévé egyik leginkább foglalkoztatott újságírója volt. „Fő feladata, hogy helyreállítsa a vállalati irányítást, illetve véget vessen a közmédiának kárt okozó tevékenységeknek” – idézi a PiS-képviselő Joanna Lichocka közleményét az Euractiv.

Bartlomiej Sienkiewicz, a Donald Tusk által december 15-én kinevezett kulturális miniszter egyik első intézkedéseként felmentette a köztévé, a közrádió és az állami hírügynökség, a PAP vezetőit, felügyelőbizottságait, és egy új testületeket iktatott be. 

A TVP új felügyelőbizottsága a köztévé élére a múlt héten Tomasz Sygut újságírót nevezte ki.

A helyzetet bonyolítja, hogy hétfőn egy harmadik köztévé-vezető neve is felbukkant, ugyanis a TVP régi felügyelőbizottsága – amely törvénytelennek, így semmisnek tekinti a felmentését – Maciej Lopinskit, a PiS egyik volt parlamenti képviselőjét nevezte ki a köztévé elnökének. 

Bartlomiej Sienkiewicz kulturális miniszter a hétfői bejelentést komolytalannak nevezte, hiszen egy már nem létező testület döntése „nem bír semmilyen jogi kötőerővel”, míg a Nemzeti Médiatanács keddi bejelentésére egyelőre nem reagált.

Médiaháború – politikai háború

A közmédia feletti ellenőrzésért folyó küzdelem rengeteg jogi kérdést vet fel: Donald Tusk kormánya beiktatását követően szinte azonnal leváltotta a lengyel közmédia vezetőit, egy csatornát bezáratott, illetve több propagandának minősített programot, műsort felfüggesztett, ezzel választási kampányígéretét teljesítve, hiszen azok nyolc éves működését a PiS-propaganda fő eszközének látta, ugyanakkor 

a PiS panaszai szerint a leváltási-átszervezési folyamatokban az nem tartja be a törvényi előírásokat, a parlamenti eljárásokat.

A volt konzervatív kormánypárt több képviselője ezért tiltakozásokat szerveztek, rendszeresen beülnek tüntetni a közmédia székházaiba, és a sajtószabadság lábbal tipróinak nevezik a Tusk-kormány embereit.

Maga a lengyel elnök, Andrzej Duda is elítélte, illetve „anarchikusnak” nevezte az új kormány médiaügyi intézkedéseit, a múlt héten közösségi oldalán azt írta, hogy alkotmányos elveket még politikai célok érdekében sem lehet megsérteni. Szombaton pedig azzal fenyegetőzött a lengyel államfő, hogy megvétózza az új varsói kormány 2024-es költségvetési törvényét.

Az elnök és a miniszterelnök közötti politikai küzdelem fellángolt – írja a Politico –, hiszen Duda esetleges vétója egyúttal a tanárok büdzsébe foglalt fizetésemelését is akadályozza majd, ezzel komoly politikai fegyvert adva Tusk kezébe. 

A kormányfő azzal indokolja a gyors médiapolitikai intézkedéseit, hogy közérdek a közmédia függetlenségének mihamarabbi helyreállítása, 

a PiS-kormányzás alatti állami médiamanipuláció felszámolása, illetve visszautasította a vádat, hogy jogszerűtlen lenne az eljárás, utalva arra, hogy éppen az elmúlt nyolc év médiaügyi intézkedései, intézményi változtatásai kerülték ki a törvényeket. 

Ezt is ajánljuk a témában

Liberális ngo-k szerint is baj van

Érdekes módon a Tusk-kormány gyakorlatát több liberális kötődésű jogvédő szervezet is bírálta. 

Nincs kétség, a közmédia tevékenységét illetően alapos reformokra van szükség. (...) Ugyanakkor nem kerülhetjük meg a tényt, hogy 

az a mód, ahogy ezeket a változtatásokat a közmédiában levezénylik, komoly jogi kérdéseket vet fel” 

– írja közleményében a lengyel Helsinki Emberi Jogi Alapítvány. 

Más független lengyel sajtószervezetek is figyelmeztettek, hogy a közmédia átszervezésének törvényes úton kell történnie, és nem szabad félelmet keltenie az újságírók körében.

 

Nyitókép: A TVP logója (forrás: Jaap Arriens / NurPhoto / NurPhoto via AFP)

Összesen 140 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
auditorium
2023. december 27. 20:39
Kormányváltásnál az összes jólfizető VEZETŐ állást saját köreiknek osztják ki minden területen. Ezért megy a harc, ha váltás lesz, akkor menesztik a régieket, demokratikusan... Visszasirják még a lengyelek, hogy bedőltek a feministáknak, a globalista szövegnek, a helyreállitási kölcsön érkezésének reményében tuskót választották, aki már bizonyitott..., h. brux-szekerét tolja szolgai módon.
Szerintem
2023. december 27. 19:55 Szerkesztve
Hú wazeg de beindultak itt a balfaszok, hogy igazolják az alkotmánynak is a megsértését, a diktatórikus hatalom megszilárdítása érdekében. Különösen az ős- és vérkommunista Bástyaelvtárs, hogy már a köröm letépéseken is túl, tömeges kivégzéseket, akasztásokat követel. Na persze, hogy úgy különben demokratikusnak, de főleg liberálisnak vallja magát :))))))))
ügyvéd
2023. december 27. 19:36
A hülye lengyelek egyék meg amit főztek!
Szerintem
2023. december 27. 19:07
Legyen ez, az alkotmányosság,, a törvényesség lábbal tiprása a balfaszok, libsik részéről nálunk mementó. Habár már eddig is tudatosulhatottak az intő példáik Kun Bélától, Rákosin, Kádáron, Hornon át Gyurcsányig a 40+4+8, sok évtizedes tömeggyilkos és nyomorba döntő diktatúráik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!