Orbánt idézi a Politico: Az EU zsarolja Magyarországot
A zsarolás „tény”, amit még maguk a zsarolók is elismertek – eleveníti fel a kormányfő szavait a brüsszeli lap.
Közben a Politico már Orbánt idézi Brüsszel zsarolása kapcsán.
Amióta kitört az ukrán-orosz háború az Európai Unió hatalmas összegeket különített el Ukrajna számára. A Kiel Institute, egy német gazdasági kutatóintézet adatai szerint az EU 2022 február óta 84 milliárd eurót adott különböző támogatások formájában, és akkor még nem is esett szó a különböző európai országok további támogatásairól.
A Kiel statisztikái alapján a támogatásokra való hajlam 2023 augusztusa és októbere között drámaian lezuhant: 90%-kal kevesebb pénzt ajánlottak fel a nyugati hatalmak Ukrajnának, mint egy évvel korábban.
Az EU intézmények elsősorban pénzügyi segélyeket adtak, és
a 84 milliárdból mindössze 5,6 milliárd euró volt a katonai támogatás.
Ezeken az összegeken túl Németország eddig több, mint 20 milliárd eurót adott a háborúban álló országnak.
Bár az európai gazdaságot megtépázta a Covidra, majd az ukrán-orosz háborúra adott válasz, most mégis újabb hatalmas összeget terveznek adni Kijevnek.
Az EU ugyanis egy újabb 50 milliárd eurós csomagot szeretne elfogadni, amelyet azonban Magyarország megvétózott.
Orbán Viktor csütörtökön a a Hír TV-ben elmondta:
az nem világos, miért kell 50 milliárd euróról négy évre előre dönteni Ukrajna esetében.
A miniszterelnök szerint az is kifogásolható, hogy az EU ezt a támogatást hitelből szeretné finanszírozni – számolt be az Origo.
Mindeközben Magyarország nem kapta meg a neki járó forrásokat, és így könnyen lehet, hogy a magyarok pénze Ukrajnába kerül – mondta Orbán Viktor. Eddig 10 milliárdot sikerült felszabadítani a Magyarországnak járó 32 milliárdból.
A kormányfő szólt arról is, hogy a korábban közösen felvett hitelből még egyetlen fillért sem kapott Magyarország, tehát a magyar parlamenti képviselőket nem lehet meggyőzni arról, hogy még egy közös hitelfelvételbe menjen bele az ország.
Orbán Viktor rámutatott arra, hogy
az Európai Parlament Soros által irányított emberei folyamatosan zsarolják a Bizottságot, hogy ne adják oda a hazánknak járó 32 milliárd eurót,
mert ezeket át akarják irányítani Ukrajnába, és ugyanezt szeretnék a szerinte Soros által irányított amerikai demokraták is. Egyelőre sikerült ebből 10 milliárdot megszerezni – tette hozzá.
A Financial Times szerint azon dolgozik az EU, hogy kikerülje Magyarországot és odaadja a pénzt Ukrajnának. Legközelebb február 1-én fog sor kerülni egy rendkívüli találkozóra Brüsszelben, ahol a kérdés újra napirendre fog kerülni.
Nyitókép: ANATOLII STEPANOV / AFP
Ezt is ajánljuk a témában
A zsarolás „tény”, amit még maguk a zsarolók is elismertek – eleveníti fel a kormányfő szavait a brüsszeli lap.
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.
Nem, Pavel Fedosenko nem Putyin ügynöke, hanem Zelenszkij főtisztje.
Az orosz vezetők valószínűleg már hónapok óta gondolkodnak egy hatalmas nyári offenzíva elindításában.
Philipp Petersen hadtörténész szerint „nem az a kérdés, hogy Oroszország megtámad-e minket, hanem az, hogy mikor és hol”.