Kijevben pánikolnak, az ukrán gazdasági miniszterhelyettes most már tárgyalni akarna Varsóval a gabonaügyről

2023. szeptember 20. 14:28

„Ukrajna tervében első pontként a Lengyelországgal való megegyezés megtalálása szerepel”, legalább is ezt állítja a korábban embargóval fenyegetőző Tarasz Kacska.

2023. szeptember 20. 14:28
aratás, gabona, Ukrajna

Varsó kész tárgyalni Kijevvel a gabonaexportról – jelezte Robert Telus lengyel mezőgazdasági miniszter szerdán, reagálva ukrán hivatali partnere aznapi kijelentésére, miszerint Ukrajna megegyezésre törekszik az ügyben.

Lengyelország várja az ukrán gabonával összefüggő probléma megoldását célzó megbeszéléseket, készen áll az erről szóló tárgyalásokra

– mondta el Telus a PAP hírügynökségnek. Hangsúlyozta, Varsó nyitott olyan megoldás keresésére, amely „megvédené a lengyel piacot, a lengyel gazdákat, és segítené Ukrajnát”.

Ezt is ajánljuk a témában

A miniszter ilyen megoldásként említette a gabonatranzitot, valamint azt, hogy az ukrán termékekre vonatkozó tilalmi lista legyen rugalmas, módosítható, tegye lehetővé például egyes termékek importját oda, ahol erre igény van. Egyúttal jobb lenne, ha a megoldás tartós lenne, és az Európai Unió vezetné be – fűzte hozzá Telus.

A miniszter szavaival Tarasz Kacska ukrán gazdasági és kereskedelmi miniszterhelyettes, az RMF FM lengyel kereskedelmi rádiónak adott szerdai nyilatkozatára reagált, amelyben az ukrán tisztségviselő aláhúzta,

Ukrajna tervében első pontként a Lengyelországgal való megegyezés megtalálása szerepel”.

Kedden még ugyanis Kacska a Rzeczpospolita lengyel napilapnak adott interjúban jelezte: Ukrajna a közeli napokban embargót vethet ki a lengyel hagymára, paradicsomra, káposztára és almára. Erről a lépésről az ukrán miniszterhelyettes szerdán elmondta: ez „utolsó pontként szerepel az ukrán cselekvési tervben”, és reméli, nem fogják foganatosítani.

Telus „az utóbbi két-három nap alatt kialakult helyzet csillapításának” minősítette Kacska szerdai nyilatkozatát. 

Azt gondolom, Ukrajna átgondolta a korábban kifejtett véleményét”

– jegyezte meg a lengyel miniszter.

Ukrajna hétfőn panasszal fordult a genfi székhelyű Kereskedelmi Világszervezethez (WTO), amiért három európai uniós tagország – Magyarország, Lengyelország és Szlovákia – az Európai Bizottság múlt heti döntésének ellentmondva fenntartotta az ukrán gabona importjára vonatkozó tilalmát. A lengyel importtilalom az ukrán búzát, kukoricát, repcét és napraforgómagot érinti.

(MTI)

Nyitókép: Anatolii Stepanov / AFP

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lemez
2023. szeptember 20. 19:06
Napokban mondta Szijjártó Péter,jogy mi is adtunk az uki náciknak tavaly 3,5 millió dollárt hogy vigyenek búzát Iránba.Egy dekát sem vittek.Mimdig mindenkit átvágnak ezek a szemetek.
Héja
2023. szeptember 20. 17:56
Az uki latorállamot a politikusai teszik azzá. Amatőrségük,ostobaságuk elképesztő.
KBA98
2023. szeptember 20. 17:27
Ez a mocskos népség pánikoljon csak nyugodtan! Senkit sem érdekelnek!
Reszelő Aladár
2023. szeptember 20. 17:12
Gondolom a lengyelekkel lesz deal velünk nem. A szlovák pedig a választásoktól függ. Bár igazából majd az USA megüzeni az itteni partnereinek, hogy mit is kell gondolniuk a világról.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!