Csúcsjelölt vagy tisztes vesztes?

„A tény, hogy az Európai Szocialisták Pártja már január 18-án bejelentette, hogy a március 2-án megrendezendő kongresszusukon Nicolas Schmitet választják meg csúcsjelöltüknek, sokak számára meglepő volt. Önmagában furcsa a bejelentés korai időpontja, de talán még ennél is különösebb jelentősége lehet a csúcsjelölt személyének és hírnevének, egészen pontosan hírneve hiányának. Mindez arra utal, hogy ma már a szocialisták sem gondolják komolyan, hogy pártjuk jelentős szerepet játszhat az Európai Bizottság 2024 őszén hivatalba lépő elnökének kiválasztásában.

2014 most már minden jel szerint a csúcsjelölti rendszer fénykora volt. Nem csupán azért, mert az Európai Unió tagállami vezetőinek túlnyomó többsége – a szerződési rendelkezések megkerülése árán is – hitt az új rendszerben, hanem azért is, mert a 2014-es európai parlamenti választás olyan csúcsjelölteket hozott, akikről hihető is volt, hogy az egyik legfontosabb uniós intézmény, az Európai Bizottság tényleges és felelős vezetői tudnak lenni. Jean-Claude Juncker, az Európai Néppárt és Martin Schultz, a szocialisták akkori jelöltjei közül Juncker – a későbbi győztes – kormányzati tapasztalattal, Schultz pedig ennek hiányában is komoly tekintéllyel bírt. Így, bár a magyar és a brit miniszterelnök fenntartották ellenvéleményüket, végül viszonylag problémamentesen vált az Európai Néppárt csúcsjelöltje az Európai Bizottság elnökévé.

2019-ben kudarcot vallott a csúcsjelölti rendszer. Nem a szocialistákon múlott, hiszen Frans Timmermans személyében olyan listavezetőt választottak, aki kormányzati és bizottsági tapasztalattal is bírt, ám a választásokon várható győztes Európai Néppárt ekkori csúcsjelöltje, Manfred Weber kompetenciái, illetve ezek hiánya olyan komoly kétségeket ébresztettek az Európai Tanács tagjaiban, hogy végül visszatértek a Szerződésben is szabályozott kiválasztási módhoz, és a tagállamok megegyezésének megfelelően a választáson nem is induló Ursula von der Leyent jelölték az Európai Bizottság következő elnökének.

Az Európai Parlament politikai vereségként élte meg az Európai Tanács döntését. Ebből adódóan, mindenki azt várta, hogy mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a 2024-es európai parlamenti választások után ismét a csúcsjelöltek közül kerüljön ki az Európai Bizottság következő elnöke. A már-már papírforma szerinti készülődés rögtön szeptember új fordulatot vett, amikor Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság jelenlegi elnöke közölte pártjával, hogy nem kíván szerepelni a CDU európai parlamenti választási listáján, annak ellenére, hogy nem zárta ki annak lehetőségét, hogy vállalna második ciklust is a Bizottság élén.

Von der Leyen lépése mindenképpen újdonságot hozott a csúcsjelölti rendszer történetében. Sem 2014-ben, sem pedig 2019-ben nem fordult elő ugyanis, hogy hivatalban lévő elnök akart volna újrázni. Ráadásul a csúcsjelölti rendszer logikájában úgy, hogy ő maga előre bejelentette, hogy pártja listájának vezetése csupán formalitás számára, hiszen egyáltalán nem érdeklődik az európai parlamenti mandátum iránt.”

Fotó: Dursun Aydemir/Anadolu Agency