A kínai elnök látogatására figyel a világ
Hszi Csin-ping Magyarországra is eljön európai útja során.
Mint írják, hiányzott a konszenzus.
A Politico szerint Magyarország blokkolta azt a nyilatkozatot, amely az egész EU „megingathatatlan” támogatását ígérte Ukrajnának. A nyilatkozatot eredetileg Charles Michel, az Európai Tanács elnökének hivatala készítette, azonban értesüléseik szerint péntek délután egy tájékoztató e-mailt kellett kiküldeniük egy változásról a tagállamoknak, írja a brüsszeli lap.
A lap értesülése szerint a levél hangsúlyozta, az uniós vezetők közötti „konszenzus hiányában” a nyilatkozatot Charles Michel, Ursula von der Leyen és Roberta Metsola, az Európai Parlament vezetője nevében küldik csak el.
Két a Politiconak nyilatkozó, és névtelenségüket kérő diplomata szerint Magyarország blokkolta a nyilatkozatot.
A POLITICO szerint ugyanakkor az EU három katonailag semleges országa, Ausztria, Írország és Málta azonban elnöki nyilatkozatukban ígéretet tettek arra, hogy az EU „továbbra is erős és megingathatatlan politikai, katonai, pénzügyi, gazdasági, diplomáciai és humanitárius támogatást nyújt majd Ukrajnának”.
Azon túl, hogy minden erejükkel támogatják majd Ukrajnát az EU-tagság felé vezető úton, az érintett uniós vezetők megígérték, hogy foglalkozni fognak az ország sürgős katonai és védelmi igényeivel, ideértve a lőszerek és rakéták további szállítását, olvasható a POLITICO cikkében. A Szabad Európa forrásai szerint a háború kitörésének második évfordulójára időzített nyilatkozat szövegében szerepelt továbbá, hogy az EU elkötelezett Ukrajna további anyagi és védelmi, azaz fegyveres támogatása mellett.
***
Nyitókép: Balint Szentgallay/NurPhoto via Getty Images
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.
Jake Sullivan szerint 2024-ben még könnyen lehet, hogy az oroszok fognak előretörni.
A végén még összejöhet a közös nevező, hiszen a pápa valóban békét akar, engedmények árán is.
Zelenszkij szerint a rekordmértékű támadás miatt az ukrajnai emberéletek megóvása érdekében most égető szükség van légvédelmi rendszerekre és a fegyverekre.