Meghökkentő üzenetet küldött Szijjártó Péternek az olasz antifa támadó

2024. március 06. 10:39

Ilaria Salis csalódott a magyar külgazdasági és külügyminiszterben, amiért azt reméli, megkapja méltó büntetését tettéért.

2024. március 06. 10:39
null

Nyitókép: TV2, képernyőmentés

***

Ilaria Salis szerint Szijjártó Péter nyilatkozata a végrehajtó hatalom jelentős beavatkozása a bírói hatalomba – derült ki a brutális támadásban résztvevő olasz antifa aktivista édesapjával készített interjúban. A La Repubblicának Roberto Salis azt mondta,

beszélt lányával, aki csalódott a magyar miniszterben nyilatkozata miatt.

A külgazdasági és külügyminiszter úgy fogalmazott: „Ez a hölgy, akit Olaszországban mártírként mutatnak be, azzal a világos tervvel érkezett Magyarországra, hogy egy radikális baloldali szervezet tagjaként ártatlan embereket támadjon meg az utcán”. A tárcavezető hozzátette, Salis a bűnét nem szeszélyből követte el, hanem jól átgondoltan és megtervezetten, ezért azt reméli, megkapja azt a büntetést, amit megérdemel. Hangsúlyozta azonban, hogy a kormány nem avatkozik bele a perbe.

Ezzel szemben az olasz kormány megpróbált beleavatkozni, amikor Salis a börtönkörülményekre panaszkodott, ám ezt a diplomáciai bonyodalmat sikerült hamar rendezni.

A La Repubblica egyik újságírója egyébként azt írta:

Nem az a lényeg, hogy a Budapesten raboskodó Ilaria Salis bűnös vagy ártatlan, hogy összevert-e két „neonácit” az utcán vagy sem.

 

Ezt is ajánljuk a témában

***

A cikket Közép-Európa szakértője, médiafigyelője és piackutatója, a CEPER szemlézte a mandiner.hu számára.

 

Összesen 185 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-89
2024. május 30. 22:51
🍓 ️ ­É­r­­t­­­é­­­k­­e­­­l­d­ ­a­ ­­s­­z­­e­x­­i­ ­p­­u­­­n­­c­­i­­­m­­a­­t­­­ 👉 𝐖­­­𝐖­𝐖­­.­𝐗­­­𝟏­­­𝟖­­­.­­­𝐅­𝐔­­­𝐍
Szvv
2024. március 16. 20:18
Azt nem ertem, miert gondoltak hogy akiket megvertek nacik?
rizsa66
2024. március 12. 10:57
Ez a nő és társai majdnem megöltek embereket Magyarországon. Agyba főbe verték őket ok nélkül . Mi ez ha nem büncslekmény . Bármely országban büntetés jár érte. Miért lenne ez a ribanc kivétel ?
Mich99
2024. március 08. 22:24
Az agresszív nőstény patkány azt hitte, a magyarok meg fogják dicsérni őt a véres tettéért...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!