Egekbe lökheti az üzemanyagárakat az EU új terve

2024. május 13. 19:26

Bevallotta az Európai Parlament néppárti felelőse: ebből így nagy baj lesz.

2024. május 13. 19:26

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Hogy a szén-dioxid-kvóták drágítják az életet Európában, azt eddig is tudtunk. Azt viszont az Euractiv csak most írta meg, hogy a 2027-ban bevezetendő új szén-dioxid-árazási rendszer, az ETS2 kapcsán a drágulás jócskán meghaladhatja a tervezett mértéket.

Peter Liese, az Európai Néppártba tartozó német Kereszténydemokrata Unió (CDU) képviselője, egyben ETS2-ügyben az Európai Parlament főtárgyalója úgy látja: bár 2023-ban, a rendszer bevezetéséről való szavazáskor az Európai Parlament megígérte, hogy az új kvótarendszer árakban megnyilvánuló hatása egy tonna szén-dioxidra vetítve 45 euró alatt marad majd, azaz 10 centnél többet nem fog drágítani egy liter dízelen vagy benzinen,

ez valószínűleg mégsem fog összejönni.

„Kicsit most pesszimistább vagyok” – mondta az Euractivnak Liese, azzal indokolva mindezt, hogy mind a közlekedésben, mind az épületeket tekintve lassabban halad a zöld átállás a tervezettnél.

Az ETS2 ugyanis arról szól, hogy véges számú kibocsátási kvótát lehet adni-venni – ha pedig a zöld átállás lassabban megy, nagyobb lesz az igény a kvótákra, ezáltal drágulnak az üzemanyagok, fűtőanyagok. Márpedig – elsősorban Németország bénázása miatt – a fosszilis alapú fűtésrendszerekről, illetve a belső égésű motorokról nagyon lassan megy az átállás zöldebb megoldásokra. Németországban egy tavalyi törvény betiltotta a gáz- és olajfűtési rendszerek telepítését az újonnan épült házakban, ám társadalmi nyomásra ezt is fel kellett vizezni –

miközben 2023-ban húszéves rekordot döntött az országban eladott gázbojlerek száma, mert a németek bepánikoltak, hogy hamarosan betiltják majd a jól bevált rendszereket.

Liese emellett azzal vádolja hazája szabad demokrata (FDP) közlekedési miniszterét, Volker Wissinget, hogy „nem igazán tesz semmit” a közlekedés zöldítéséért, miután 2024 áprilisában az elmúlt év azonos időszakához képest nemhogy nem növekedett, de még csökkent is az elektromos autók aránya az újautó-eladásokban.

Tavaly áprilisban 14,7, idén már csak 12,2 százalékot tett ki az arányuk –

nyilván nem függetlenül attól, hogy a költségvetés alkotmánysértő benyújtása miatt a német kormánynak masszív megszorítócsomagot kellett idén bevezetnie, melynek áldozatául estek az elektromos autók vásárlásához nyújtott állami támogatások is.

Liese ezért úgy látja, hogy „a nyomás a kvóták piacán ettől nagyobb, az árak pedig nőnek”.

 

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-91
2024. június 01. 00:31
🍓 ️ ­­­É­­­r­­­t­­­é­­­k­­e­l­­d­­­ ­­­a­­ ­s­z­­­e­­­x­­­i­­ ­­­p­u­­­n­­c­­i­­m­a­­­t­­ 👉 𝐖­𝐖­𝐖­­.­­­𝐗­𝟏­­𝟖­­.­­­𝐅­­­𝐔­­­𝐍
zsolti123
2024. május 13. 21:12
Pandaka pygmaea 2024. május 13. 19:36 "Egészen elképesztő ez a zöldfaszom ideológiai ámokfutás... " A Nagy Globális Felmelegedés Svindli - sok-sok bizonyítékkal https://www.youtube.com/watch?v=VP_iMRcrElA
zsolti123
2024. május 13. 21:11
Pandaka pygmaea 2024. május 13. 19:36 "Egészen elképesztő ez a zöldfaszom ideológiai ámokfutás... " Mi köze a szén-dioxidnak a felmelegedéshez? Segítünk: semmi Héjjas István 2023.01.27. https://demokrata.hu/velemeny/tenyleg-a-szen-dioxid-a-baj-633871/ https://szentkoronaradio.com/blog/2024/01/05/mi-koze-a-szen-dioxidnak-a-felmelegedeshez-segitunk-semmi/
Kristály
2024. május 13. 21:10
Ezek már inkább Auschwitcet épitenének az Európai embereknek. Egyik nyomoritás a másik után. Ezt az Úniót fel kellene oszlatni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!