Legyen-e tananyag a Simpsons?

2010. július 21. 12:25

Az angol Somerset egyik iskolájának döntése ellen négyszáz szülő tiltakozik. Az intézmény a nyolcadik osztályos tanulói a Simpson-család jeleneteit tanulmányoznák majd irodalomórán.

2010. július 21. 12:25

Az angol iskola igazgatója szerint az élő nyelv tanulmányozása elengedhetetlen a tanulók fejlődése szempontjából, és szándékosan döntött úgy, hogy a hathetes kurzus a Simpsons nyitójelenetein keresztül mutatja meg a szatíra és a humor alkalmazását a médiában. „Nem a mi iskolánk az egyetlen Somersetben, ahol a Simpsons tananyag lett, nem értem a szülők felháborodását” - nyilatkozta Geoff Tinker.

Az egyik szülő szerint ha az iskola a humort szeretné megismertetni a diákokkal, akkor olvastassa el velük a Szentivánéji álom című Shakespeare-darabot; ebből az amerikai marhaságból ugyanis nem tanulnak. A nemzeti tantervben sehol nem szerepel a sorozat a tiltakozó szülők szerint, míg számos olyan klasszikus, amit az iskola nem sorol a kötelező olvasmányok közé, igen. A lelkiismeretes szülők most a területileg illetékes iskolaszékhez fordulnak panaszukkal, miután az iskola elutasította petíciójukat.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ultima Ratio
2010. július 21. 15:43
Hülyék. Sem a Szentivánéji Álmot nem olvasták, se egy Simpsons részt nem néztek meg. Ilyeneket csak azért nem szabad általánosban tanítani, mert a szülők korlátoltak és ez lesz belőle. A Simpsons nem egy szakdolgozatnak szolgált már témául.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!