Jásdi vitát és válaszokat várt

2013. január 30. 09:50

Kavicsot akart dobni Jásdi István az állóvízbe azzal, hogy január elején megírta az 56 mondat a borról című, a Komment.hu-n megjelent cikkét. A csopaki borász a Borravaló.hu-nak azt írta, a dolog részben a saját szakmai munkájának is a csődje, ezért ő mostantól inkább szűkebb pátriárkája körül keresi a dolgát.

2013. január 30. 09:50

Január 8-án jelent meg a Komment.hu-n Jásdi István 56 mondat a borról című írása, melyben a csopaki borász a hazai boradminisztráció és bormarketing elmúlt húsz évéről készített leltárt. Jásdi inkább személyesen kapott visszajelzéseket az írásról, komolyabb véleménycsere róla a Borravaló.hu-n alakult ki, ahol bortermelők és egy volt hivatalnok vitáztak szőlőtelepítésről és a túlburjánzott adminisztrációról. A Borravaló egyik szerzője ezért arra kérte Jásdit, reagáljon ezekre a véleményekre.

„A cikkel a közös felelősségünkkel elszalasztott esélyekről és okokról akartam vitát provokálni most, hogy kiszállok a szakmai vitákból, mert már elég öreg vagyok és van még dolgom a birtokon, az olaszrizling körül és az unokáimmal is” – írta a lapnak küldött levelében Jásdi. A csopaki borász azt várta, hogy a hatóságok oldaláról lesz valaki, aki helyreteszik tévedéseit, bebizonyítja, hogy valóban az EU kötelezi Magyarországot ennyire túlméretezett bürokráciára, pontosítják az általa közölt számokat, vagy azt, hogy ezek nincsenek köszönőviszonyban sem a valósággal.

Egyik sem történt meg.

„Mindez már nem az én ügyem. Nekem a házam körül kell most dolgoznom. Szerencsére működik a birtok és a borászat. A környéken fiatal szakemberek lelkesedésének köszönhetően megalakult az elromlott, mert minden kategóriában lefelé nivellált termékleírásoktól független Csopaki Kódex és a Badacsonyi Kör. Mádon működik a Mádi Kör. Közös ügyeinkért még annyit tehetek, hogy rendben tartom saját dolgaimat. Hogy ez az elmúlt 8 évben végzett érdekvédelmi munkám csődje, azt elismerem” – írta Jásdi.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!