Mangalicafesztivált tartanak Debrecenben

2013. április 13. 17:58

A mangalicafesztivállal megkezdődött Debrecen idei gasztronómiai nagyrendezvény-sorozata – közölte Pajna Zoltán (Fidesz) alpolgármester a Református Nagytemplom előtti téren rendezett fesztivál megnyitóján szombaton.

2013. április 13. 17:58

A hétvégi fesztiválon 12 tenyésztő kínálja mangalicából készült portékáit: sonkát, szalámit, kolbászt, szalonnát, tepertőt, illetve mangalicából készített ételeket. A fesztiválra amerikai szakmai vendégek is érkeztek, az idei évtől ugyanis az Amerikai Egyesült Államok megnyitotta piacát a magyar mangalicák előtt. Tóth Péter, a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének elnöke korábban az MTI-nek elmondta: az elmúlt húsz évben negyvenötszörösére nőtt a mangalicaállomány Magyarországon, és a sertésstratégia részeként a jelenlegi 60 ezres kocaszámot 2020-ig 150 ezerre kívánják növelni.

1991 nyarán mindössze három mangalicatenyésztő volt az országban, 198 kocával. Jelenleg 150-en tenyésztik az őshonos magyar állatot, a regisztrált tenyészkocák száma 9 ezer, s évente 60 ezer hízót állítanak elő, ami a magyar sertésállomány két százaléka – mondta Tóth Péter. Közlése szerint ebből 40 ezer állatot házi vágás keretében értékesítenek, 20 ezer kerül vágóhídra. Utóbbi mennyiség felét exportálják, főként Spanyolországba, Japánba, Németországba és Hollandiába.

A debreceni mangalicafesztiválon a tenyésztők és kistermelők mellett kézműves termékek készítői, iparművészek is bemutatkoznak. Az idei programból sem marad ki az élőállat-kiállítás: a nagytemplom előtt felépített karámokban szőke, vörös és fecskehasú mangalicákat láthatnak az érdeklődők.
 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!