45 külföldit állítottak elő Ozorán

2013. augusztus 06. 14:26

Az elmúlt három napban összesen 45 külföldi állampolgárt állítottak elő kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden az MTI-vel. Sárbogárd közelében kedden kezdődne az O.Z.O.R.A. fesztivál, amelynek megtartására hétfőn nem kaptak engedélyt a szervezők.

2013. augusztus 06. 14:26

Kiss Z. Edward közleménye szerint a fokozott ellenőrzés keretében az elmúlt 24 órában 19 embert állítottak elő a rendőrök bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, valamennyien külföldi állampolgárok. Az előállítottakat kábítószer-birtoklás gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként a nyomozók, majd szabadon bocsátották őket. Két emberrel szemben felmerült a járművezetés bódult állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja is. A múlt szombaton 8 órakor megkezdett fokozott ellenőrzés során kedd 8 óráig összesen 45 külföldi állampolgárral szemben indított büntetőeljárást a rendőrség.

A sajtóreferens szerint a fokozott ellenőrzés folytatódik. Célja a rendőrkapitányság illetékességi területén található települések közrendjének és közbiztonságának, a lakosság személy- és vagyonbiztonságának megőrzése illetve javítása, a bűncselekmények és a szabálysértések számának visszaszorítása, a jogellenes cselekmények megakadályozása, valamint a közlekedési balesetek megelőzése. Az ellenőrzés keretében a rendőrök igazoltathatnak, átvizsgálhatják a ruházatot, a járműveket, a közbiztonságra veszélyt jelentő eszközöket, anyagokat lefoglalhatják.

A rendőrség mindent megtesz annak érdekében, hogy a fokozott ellenőrzés az állampolgárokat ne zavarja, célja kizárólag a jogsértő cselekmények megelőzése, illetve megakadályozása – tette hozzá. Az O.Z.O.R.A fesztivál hivatalos programja a meghirdetés szerint augusztus 6-11-ig tart. A szervezők múlt szombat hajnalban azt közölték az MTI-vel: a sárbogárdi rendőrkapitány pénteken olyan szakhatósági állásfoglalást hozott, amely szerint a rendezvény biztosítási tervének hiányosságaira hivatkozva a fesztivál megtartását nem támogatja. Ezek alapján Mezőszilasi Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője hétfő délelőtti határozatában nem adott engedélyt a rendezvény megtartására.

A fesztivál szervezői hétfő délután fellebbeztek a határozat ellen, amelyet a jegyző felterjesztett a kormányhivatalhoz. A Fejér Megyei Kormányhivatal kedden azt közölte: a megyei rendőr-főkapitányságtól kértek másodfokú szakhatósági állásfoglalást az O.Z.O.R.A fesztivál ügyében figyelemmel arra, hogy a fellebbező kifogásolta azt, hogy a zenés, táncos rendezvény tartásához a Sárbogárdi Rendőrkapitányság mint szakhatóság nem járult hozzá.

A fellebbezési eljárás a kormányhivatalnál folyamatban van, a másodfokú döntést a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szakhatósági állásfoglalásának kézhezvételét követően hozhatják meg. A Tolna megyei Ozorához közeli, Dádpusztán 1999-ben tartották az első fesztivált, amelyet 2005 óta minden évben megrendeztek O.Z.O.R.A. néven.

A tavalyi fesztiválon, az augusztus 9-én tartott razzián négy embert vettek őrizetbe kábítószerrel visszaélés gyanújával. A rendőrök további 39 embert előállítottak. Két és fél kilogramm marihuánát, 25 csomag meszkalint, 40 ecstasy tablettát, 50 gramm hasisgyantát, öt gramm kokaint és további jelentős mennyiségű, droggyanús anyagot, valamint kábítószer adagolásához, terjesztéséhez, fogyasztásához szükséges eszközöket foglaltak le a helyszínen.

 

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rák úr
2016. december 04. 18:36
Igen. Kár, hogy a magyar rendőrök nem olyanok, mint az oroszok vagy a szerbek. Azok jól megdolgoznák az őrszobán ezeket a hulladékokat.
tatka46
2013. augusztus 31. 17:04
Aszervezők felelősek mindenért, de kiváncsi lennék,hogy egy átlagos szórakozóhelyen mennyi drog fogy.Ozora (pedig nem is ott van) példája annak,hogy lehet megkülönböztetni rendezvényeket.De az egészet már akkor kellett volna leállítani mikor még nem volt ott senki.
Rettenetes
2013. augusztus 27. 21:52
Rosszul szervezték.. Talán Rachel kisasszonyt és baráti körét kellett volna VIP vendégként (lásd.: VOLT, Zamárdi, stb...) meghívni.... Mert ugye azokon a fesztiválokon nincs drog... gondolom a VIP-vendégek környékéről ki vannak tiltva a civil és nem civil rendőrök....
MacElek
2013. augusztus 07. 16:12
Ami jogsértő, az a drogfogyasztás. És a törvénysértésekkel szemben muszáj fellépnie a rendőrségnek, mivel ez a feladata. Majd az "ombuci" is megtanulja, ha eddig nem tudta.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!